A bronzkor tárgyai és lelőhelyei és e kor népe.
A bronzkor tárgyai és lelőhelyei és e kor népe.
Az u. n. bronkorszakból, tekintve a Nyírnek aránylag csekély területét, a rövid időt, mely alatt azok gyüjtettek és a csekély érdeklődést, elég gazdag a szabolcsmegyei múzeum.
Az alakoknak sokfélesége, a bronzrögök, melyeket majd minden depótleletben találunk, a rakamazi, agyagból készült bronzöntő kemenczének töredéke, a mely körül nagymennyiségű, alaktalan, veresre égetett földtömbök voltak, egy Nyíregyházán talált igen kezdetleges grafit olvasztó-tégely, melynek külső oldalára a kifutott bronz még most is oda van tapadva, kétségtelenül igazolják azt, hogy ősnépei bronz-eszközöknek más vidékről való behozatalára utalva nem voltak; sőt mesterek voltak e téren.
A vármegye bronz lelőhelyeinek és tárgyainak aránylag nagy száma azt a kérdést veti fel, hogy honnan került ide ez a nép és mikor, milyen 374fajhoz tartozott, miként készítette eszközeit, milyen szokásai voltak, mikor enyészett el és hova lett?
Mindezekre a kérdésekre ma még alig felelhetünk. Mindössze annyit állíthatunk, hogy a bronzkori népnek huzamos ideig kellett itt tartózkodnia, még pedig, Reinecke Pálnak a magyarországi bronzkor kronologiájáról az Archaeologiai Értesítő 1899. évfolyamában közzétett vizsgálatai szerint, legalább is ezer évig, mely Kr. e. körülbelül 2000-től tartott Kr. e. 900-ig s legrégibb szakában meglehetős egyformaságot tüntet föl Közép-, Észak- és Nyugat-Európával s ez összeköttetés megmarad a bronzkor későbbi szakaiban is, úgy hogy a magyarországi bronzkor nagyjában egyezik Monteliusnak a skandináv területre vonatkozó osztályozásával.
Ebből pedig az a következtetés vonható le, hogy a Kr. e. második évezred kezdetétől fogva Skandinávia felől egy nagy népáramlat volt folyamatban hazánkon keresztül a Földközi-tenger melléke felé, a hol a keleti kulturák befolyása alatt s másféle népfajokkal (iberekkel, etruszkokkal, ligurokkal, pelaszgokkal) való keveredés következtében az általános európai bronzkulturától sokban eltérő kulturális viszonyok fejlődtek ki.
A középeurópai bronzkulturából a vaskorba való átmenetet a hallstatti kultúra foglalja magában, melynek nyomai hazánkban csak szórványosan észlelhetők, ellenben többszörös kapcsolatot tüntet föl a Kaukázussal.
Vannak azonban a hallstatti kulturát jellemző bizonyos emlékek, minők a két gúzszsal bíró, kettős T alakú, fülekkel ellátott bográcsok, melyek nálunk még a tiszta bronzkultura emlékei.
Ilyenféle bogrács van a bécsi múzeumban Hallstadtból egy, Galicziából Unitzról három, Darnaynál Sümegen egy, Somlyóról egy, e vidéken pedig a híres hajdú-böszörményi leletből van a nemzeti múzeumban egy.
Nekünk Mária-Pócsról van két gyönyörü példányunk, egy pedig a Nyírhez tartozó Kántor-Jánosiból, mely csupán bronz eszközöket tartalmazott, mint azt alább felsorolva látni fogjuk. Vastárgyaknak nyomait sem tartalmazta.
Kétségtelen tehát, hogy ez az u. n. hallstatti kroszakot jellemző edény nem a Kr. előtti évezred első felében, hanem nálunk már előbb tiszta bronzkorszakban használatban volt, tehát előbb, mint Villafrancában, Hallstattban és másutt, a hol ez edények vastárgyakkal együtt találtattak, tehát minden esetben későbbi időből származnak, mint a miénk.
Az a tekintélyes számú bronzlelet, melyet Lehóczky Beregből és Ungból, mi pedig Szabolcsban kis területről rövid idő alatt összehoztunk és a mi, tőlünk nyugatra, inkább szorványosnak látszik, megengedi azt a feltevést, hogy bronz-népek, – ha szabad ily kifejezéssel élni – ugyanazon úton, a Kárpátokon át jöttek be, a melyen honfoglaló őseink, korábban pedig a népvándorláskori germánok és szlávok hatoltak be.
Nem minden esetben helyes azon állítás, hogy a népvándorlás csupán a nagy folyók mentét követte.
Azt, hogy milyen fajhoz tartoztak a mi bronzműves őslakóink, sejteni igen, de megállapítani nem lehet, mert eddig a bronztárgyak mellett sem csontvázakat, sem pedig hamvvedreket nem találtunk.
Valószínű, hogy halottaikat elégették, s hamvaikat szélnek szórták.
Hogy ez a nép, a hallstatti, vasat ismerő nép előtt pusztult el, valószínű, mert különben fejlődtek volna és a bográcsok közelében a hallstattkoriakhoz hasonló vasnyomokra is akadtunk volna.
A bronzöntésben nagy mesterek voltak. Bizonyítja ezt a Kállay András által ajándékozott kemecsei lelet, mely a VI-ik 3. ábrán feltünő bronzcsótáron észlelhető, és a melyhez hasonló a nemzeti múzeumban őriztetik.
A nemzeti múzeum kevésbé díszes példányának származása bizonytalan és csak magános lelet; a mienk szebb és a mint látható, számos egyéb tárgygyal találtatott egy fazékban.
E csótár lánczszemei felváltva kisebb és nagyobb karikákból állanak. A kisebb karikák egy darabból vannak öntve, a nagyobbak pedig előre öntött fél-karikák, melyek megolvasztott bronzba lettek mártva és azonnal összeillesztve. A forrasztásnak kiemelkedő határvonalai tisztán láthatók.
Szilárd anyagból készült öntőmintákat még nem találtunk ugyan, 375de valószinű, hogy az öntésnek három módját ismerték. A csótár-lánczot képező félkarikák nyilván szilárd mintákba lettek öntve, mert teljesen egyformák.
Vannak olyan depót-leleteink, melyekben több tárgy alakjára, terjedelmére nézve teljesen azonos, tehát ugyan egy mintába lettek öntve; de ugyanabban a leletben akadunk olyan tárgyakra is, melyek hasonlítanak ugyan egymáshoz, de nem azonosak. Lehet, hogy ezeket előbb viaszból mintázták, azután agyagba ágyazták, a viaszkot kiolvasztották és az így támadt üregbe öntötték a megolvasztott bronzot.
III. tábla.
1. Réztárgyak. – 2. 3. 4. Szórványos bronzleletek.
A szabolcs vármegyei múzeum őskori gyüjteményéből.
Saját felvételünk.
Egy harmadik öntésmód mellett tanúskodik a napkori bronz-lelet, melyről nincs ugyan ábra, de a bronz-lelet felsorolásában feltalálható; ez a lelet annyiban is érdekes, mert unikumot is tartalmaz, t. i. két tiszta ónból készült sarlót és egy öntőcsapot. Ezen öntés nyilván a szilárd mintának kipróbálására történt. E leletben a fülecskével ellátott öt köpűs balta teljesen azonosak, sőt még egyforma díszítésűek is és ez is azonosnak látszik. De ha a kiemelkedő díszítési vonalaknak egymástól való távolságát körzővel megmérjük, a különbség feltűnik. Egy sima felületü minta nyomatott tehát a homokba és a díszítő vonalak utólagosan lettek bámulatos ügyességgel a mintába karczolva, mely megsemmisült és mindannyiszor újra készült.
Mily sok ideig laktak e vidéken, kitűnik a sok leletből, mert különben 376nem hagyhattak volna annyi nyomot maguk után. A mi van, az csak kis része lehet annak, a mi harmincz év előtt napfényre került. Biztos tudomásunk van arról, hogy azelőtt a bronzleleteket csengetyűöntésre használták fel.
Hogy a Nyírvízszabályozás alkalmával kiemelt több millió köbméter földtömegből mi került felszínre, nem tudjuk, mert azalatt a nyolcz év alatt gyűjtéssel senki sem foglalkozott.
Bronz-leleteink részint szórványosan találtattak, részint mint depót-leletek – többnyire edényekben, még pedig olyanokban, melyek a kőkorszaki edényektől alig, vagy épen nem különböznek.
