A bronzkorszak.
A bronzkorszak.
Az úgynevezett bronzkorszak fénykorát, a csücsköshasu és spirális díszítésü edények jellegzik, melyeknek számos példányát őrizzük; csakhogy számos bronz depotleleteink nem ilyen edényekben találtattak, hanem kivétel nélkül olyanokban, melyeket minden szakrégész kőkorszakból származóknak tekintene. Úgy látszik, hogy az ősidőkben is voltak olyan különbségek az agyag-iparban, a milyent a gömöri zsaluzsányi fazekasoknál és a herendi porczellángyárban mai napon is észlelünk.
Nem vonható kétségbe az, hogy a kő-, bronz- és vaskorszak évezredek alatt váltották fel egymást; de ez nem zárja ki, hogy a kőeszközök használata mindjárt a bronz elterjedésekor megszünt volna, sőt még vas tárgyakkal együtt is találhatók, különösen félreesőbb helyeken tanyázó szegény törzseknél. Ilyen lehetett az a nyírségi törzs is, melynek emlékeit a II-ik tábla tünteti föl.
1888-ban a Tisza szokatlan módon megáradt, és a Rakamaz és Timár között levő fensík oldalából sok földet elsodort, de az 1–2 méter magas és mintegy 500 méter hosszú kultur-rétegben rejlett tárgyak, a réteg aljában megmaradt iszapban maradtak.
Innen kerültek az ábrázolt tárgyak is: kővésők, balták töredékei, obsidián- és kova-nyílhegyek, kések, átlyuggatott fenőkövek, orsógömbök, csontvéső, bronzfűrész töredéke, bronzöntő kemencze, melyet Pulszky Ferencz és dr. Hampel József is annak ismert fel, népvándorláskori csat, kaszafenőkő-tartónak látszó, veresre festett, szaru alaku, durva agyag-edény, nem korongon készült bögre és füles tálka, és számtalan, analogia nélkül álló díszítésü, kő-, bronz- és vaskorszakra valló cseréptöredék, kagyló és felhalmozott unio pictorum. E sorok írója úgy észlelte, hogy ezen töredékek a partoldalban nem a különböző kor szerint vannak egymás fölé települve, hanem vegyítve minden rend nélkül, a mely körülményből azt kell következtetni, hogy itt olyan nép lakott, a mely még a vaskorszak ideje körül is jobbára kőeszközöket használt.
Szelóczky Géza rakamazi gyógyszerész, ugyanitt egy serpentinből készült pecsétnyomót is talált, mely Vámbéry által fejtetett meg. „Jechiel Serega ben Menachim Gerson” a felírata. A Serega család, mely Vespasian idejében menekült Salonikiba, ott ma is virágzik.
A kultúra hozzánk nem nyugatról jutott, bár azzal némi összeköttetés volt, mert itt-ott akadnak ugyan, de igen szórványosan, római érmekre a Trajanustól Nagy Constantinusig terjedő időszakból, valamint a római izlés befolyása alatt álló, – a Kr. e. évezred második felére tett La Tčne-kori éles hasu és ezen kort jellemző fibulákra, de egyéb nyugati nyomok nincsenek, melyek azt engednék bizonyítani, hogy itt valamikor nyugati népek vetették volna meg lábaikat.
