Czelder Márton.

Full text search

Czelder Márton.
Czelder Márton, ref. lelkész, missionarius, egyházi író, szül. Vásárosnaményban, 1833-ban, (Ekkor Szatmár vármegyéhez tartozott) meghalt Nagybányán 1889-ben. Tanúlmányait Sárospatakon félbeszakítván, résztvett a szabadságharczban, majd iskolái végeztével Nagyrozvágyon segédtanító, később Losonczon segédlelkész és tanár lett, ahol 1860 végéig maradt. 1861-ben Romániába ment azzal a szándékkal, hogy az ott élő magyar református egyházat szervezze. Tíz évig működött itt, mint missionárius, számos református és egyesült protestáns gyűlekezetet alapítva és szervezve. Később felettes hatóságaival összeütközésbe került és a sok küzdelembe is belefáradt, ekkor Felsőbányára ment lelkésznek (1871), honnan 1884-ben Kecskemétre került. Sok küzdelemben kifáradt életének utolsó éveit Nagybányán töltötte, a hol meg is halt.
Legfontosabb munkái: Első ibolya. Tavaszi ajándék kis gyermekek számára (versek 3 füzetben, 1853–55). Pályalomb. Költeményfüzér (1864). Vasárnapi és ünnepi alkalmi imádságok. (1859). Köznapi imakönyv (1862). Az evangyeliumi prot. egyház rövid védelme (1863). Mindennapi és alkalmi imádságok (1864). Tükör, válaszul Koos Ferencz volt bukaresti lelkésznek (1869). Czelder Márton működése Romániában. 1861 69. (1870). Legyetek tanítványok (1878). Missiói prédikácziók (1878). Halotti imádságok (1879). Karácsonyi öröm (1885). Ezeken kívül számos alkalmi és egyházi beszéde jelent meg folyóiratokban. Szerkesztette a Missiói Lapok-at (1866); a „Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelőt” (1879–87); az „Evangyéliumi Lelkészi Tár”-t (1880–89) és a „Vasárnap” czímű evangéliumi hetilapot (1880–89).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi