Illyés Bálint.

Full text search

Illyés Bálint.
Illyés Bálint, ref. lelkész, tanár, országgyűlési képviselő, író és költő, szül. 1835. okt. 2-án Fehérgyarmaton. Gyermekkorában részt vett a szabadságharczban, majd később Sárospatakon folytatta tanúlmányait, a hol már költői hajlamai mutatkozván, Erdélyi János vette pártfogásába, a kinek ajánlatára a marosvásárhelyi ref. gimnázium választotta meg tanárnak. Később Szatmáron volt tanár (1860), majd Tiszabecsen (1861) és Kisújszálláson (1868) lett lelkész. Ez időben a tiszántúli egyházkerület aljegyzőjévé és tanácsbírójává, 1881-ben pedig zsinati képviselőjévé választotta meg. 1887-ben függetlenségi programmal bárándi képviselő lett és azóta képviselői és írói munkásságának él. Költeményeivel már a múlt század hatvanas éveiben kezdett feltünni. Különösen hazafias versei tettek nagy hatást. 1864–95-ig rendes munkatársa volt a Vasárnapi Ujságnak, a hol költeményein kívül, érdekes olaszországi naplója is megjelent. Ezóta minden 367nagyobb szépirodalmi és politikai napilapba írt számos költeményt, könyvismertetést és más czikket.
Önálló művei: Temetési és emlékbeszédek (1873). Költemények (1876). Felebaráti szeretet a Krisztus szellemében (1877). Egyházi beszédek (1878). Gyász-koszorú (1878). Emlék-füzér Kossuth Lajos sírjára (1895). Ujabban is megjelent egy kötet költeménye.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi