A kiegyezés után.

Full text search

A kiegyezés után.
Így találja népiskoláinkat a kiegyezés és báró Eötvös József második minisztersége. Uj szellem ébred a százados mulasztás pótlására. Az 1868-ban megjelent „Néptanítók Lapja” tanítóinknak kezébe jut. Megszületik az 1868-iki népoktatási törvény. Ennek következményeképpen a jeles tehetségű Luby Zsigmondot nevezik ki Szatmár vármegye kir. tanfelügyelőjévé. Megalakul a szatmár-vármegyei iskolatanács. A kormány költségén 1870. év nyarán a tanítók egy része két hónapon át pedagogiai tanfolyamot hallgat. Luby tanfelügyelő lelkes biztatására a nagybányai róm. kath. iskola községivé alakul. 1873-ban Szinérváralján megnyílik időrendben a vármegye első állami elemi népiskolája és 1875-ben Kapnikbánya felső telepén a második. 1877-ben megjelenik a népiskolai országos tanterv, és utána a felekezetek tanterve készül el. 1880–82-ben megalakul a vármegyében a ref. egyházmegyék tanügyi bizottsága. 1884-ben Nagysomkúton, Nagypeleskén, 1885-ben Avasfelsőfaluban keletkeznek állami elemi népiskolák.
A haladás azonban még mindig lassú. Az általános iskolai kép csak némi javulást mutat. Sürgették „a gyermekek szorgos iskoláztatását, az iskolaépületek jó karba helyezését, a tantermek felszerelését, az ismétlő iskolások beállítását”, a minek valóban kevés eredménye mutatkozott. Volt néhány jobb és népesebb iskola, a nagyobb rész azonban a kezdetlegesség fokán állott. A gör. kath. iskolák legtöbbje nem állotta ki még az elnéző kritikát sem. A fennálló 2–3 izr. iskola nem elég rendezett. A 80-as évek végén mindenik vallásfelekezet tanítói között van több képesítetlen. A nem magyar anyanyelvű tanítók közül sok nem beszéli tisztán a magyar nyelvet. A tanítói fizetés is sovány. Van olyan tanító, a kinek évi fizetése nem tesz 400 koronát. A tanítóegyletek közül ekkor az 1883-ban alakult szatmár-ugocsa-vármegyei róm. kath. tanítóegyesület vezet.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi