Vetés.
Vetés.
Vetés, kisközség az ecsedi láp keleti határán, 241 házzal és 1760 lakossal, a kik között 1420 magyar, 333 oláh és 975 g. kath., 698 ref., 24 r. kath., 55 izr. vallásu. Határa 5353 k. hold. Nevét 1332-ben Vetes, 1435-ben Wethes, 1459-ben Vethes alakban írják. A XIII. század elején Kristóf comes a nagyváradi egyháznak hagyta. 1241-ben elpusztult és V. István 1266-ban Simon comesnek, a Vetési család ősének ajándékozta. 1312-ben iktatták itt be Pétert és Eudus fiait, az őket megillető örökrészekbe. 1325-ben csak az Eudus fiaké. 1366-ban a Vetésiek az urai, s azok maradnak a XIX. század elejéig. 1459-ben Vetési Miklós a Szamoson hidasra, révre és révbér szedésre nyert szabadalmat. 1612-ben Kaszás Bálint is részt kap benne egy szamosi malommal. 1616-ban Pethő István szintén malmot kap adományban; 1625-ben Kökényesdi Péter a Vetésiek ellentmondása ellenére is részt kap itt. Ugyanő Vetési-leányt vett feleségül, s leányai: Szilágyi Ferenczné és Dolhai Pálné leányrészt kapnak a Vetési-birtokból. Ezentúl több rokoncsalád kezén oszlik szét a birtok. 1769-ben a Vetési családnak leányágon rokonai s birtokos-társai a Bottka, Szentlászlay, Szerdahelyi, Uray, Szigethy, Muray, Berey Sződényi, Nagy és Zálog családok. 1810-ben ezeken kívül még a Darvay, Palóczi Horváth, Markocsán, Korda, Kerekes, gróf Teleki, Bakay, Kállay, Várady, Kengyel, Patay, Mátay, Uszkay, Elek, Kelemen és Korchma családoknak volt itt birtokuk. Később még a gróf Eszterházyaknak, Nemes és Sántha családoknak is. Most nagyobb birtoka van itt Szerdahelyi Ágostonnak, a ki itt csinos, kényelmes úrilakot építtetett 1867-ben, a régi családi kúriában most bérlője lakik. Papolczy Gyulának és Szent-Iványi Zoltánnak szintén van itt birtokuk. A községben már 1241 előtt fennállott a Szent Miklósnak szentelt templom. A mai református templomot Vetési Albert veszprémi püspök építtette 1460-ban a katholikusok számára. 1792-ben renoválták s két év mulva leégett, de ismét felépítették. A gör. katholikusok a mult század elején építettek templomot. A határban vannak az Antal, Harsányi, Kepes, Mittelmann, Papolczy, Péterfi, Somoskőy, Szerdahelyi, Szilágyi és Urbéres tanyák s a Nagy tag. A Gyűlvész hajdani község helye, a mely a XVI. században népes falu volt; ez is Vetési-birtok volt, de 1515-ben a Báthoryak fölkérték a Vetésiek hűtlenségi esete miatt. Meg is kapták, de már 1752-ben uj adományt kapott rá a Vetési család. 1601-ben Mező-Szentmiklóssy János, 1612-ben Kaszás Bálint kap benne részt; 1625-ben pedig Kökényesdi Péter. Még 1703-ban megvolt s ref. egyház is volt benne. A tatárdúláskor pusztult el. Egykori templomának faragott köveit építkezésre használták fel. Gelényes, a mint 1419-ben írták: Gyllyenes, szintén elpusztult község. A mohácsi vészig itt tartották a megyegyülést, így 1341-ben s 1351-ben. 1367-ben a Nagymihályi 167családé volt, mely Domokos szatmári polgárnak zálogba adta. 1405 óta puszta és a Vetési család birtoka volt. A reformáczió korában ujra községgé lett és imaház is volt benne. Almás földje, melyet 1383-ban poss. Almas-nak írnak, szintén régi önálló község volt. 1294-ben a Rátholtiaké, 1358-ban Pásztói Hasznosi Domokos kapja. 1404-ben a Bogáthy, s vele 1412-ben a Perechey család. 1420-ban a Vetésieknek s 1430-ban a Kusalyi Jakcsoknak is van itt részük; 1515-ben a Báthoryak kapják meg, 1544-ben Perényi János is szerez egyes részeket. A XIV. században, 1383-ban, előfordul a „Chege possessio”, a „Kehenus poss.” is; A Gorzsás határrész, a melyet 1392-ben Szemere-teleknek vagy Gorvásnak mondanak, ide itéltetett. A Szamosnak Gorzsás kanyarulatában titkos erősséget építtettek 1670-ben a kuruczok. 1703-ban itt ütött tábort Rákóczi serege a tiszabecsi győzelem után, hogy a szatmári németeket megakadályozza az élelemszerzésben. A község utolsó postája, távírója és vasúti állomása Szatmár-Németi.
