Kulturális haladás.

Full text search

Kulturális haladás.
A r. k. lakosok 1877-ben alakítottak egyháztanácsot, mely 1883-ban a temetőben alkalmas épületet emelt. 1900-ban megalkotta a várossal a társkegyuraságot. Az izraeliták 1886-ban kibővítették zsinagógájukat. A g.-kel. rom. lakosok 1902-ben az 1864-ben szervezett esperesség székhelyét végleg Verseczre helyezték át, a hol 1909-ben a g.-kel. rom. hitközség és 1912 ápr. 7-én a ref egyház is megalakult. 1870-ben a kath. német iskolát községivé nyilvánították. 1884-ben kiegészítették a közs. népiskolai és polgáriiskolai épületeket. 1874-ben megnyílt a Kutka-féle tanintézetben a polgári leányiskola, 1876-ban pedig a közs. leányiskolában a felső leányiskola. 1886 tavaszszal megnyílt az iparostanoncziskola. Miután 1869-ben a takarékpénztár egy Fröbel-féle gyermekkert alapítására az első összeget adományozta, már 1888-ban megnyithatták az első óvodát. 1891-ben lépett életbe a polgári leányiskola. 1893-ban a közs. német népiskolában a magyar tannyelvet hozták be. A régi alreáliskola, a melyből 1868-ban kis gimnázium és 1871-ben polgári iskola, 1887-ben ismét reáliskola lett és ezt 1891-ben 8 osztálylyal államosították. 1909-ben kibővítették a külvárosi népiskolát 8 osztályra és elkülönítették a belvárositól. 1894-ben megnyílt az Orbán-utczai és 1902-ben a Kudriczi-úti közs. és 1895-ben a gör.-kel. szerb felekezeti óvoda.
A szerbek építették 1895-ben a két egyemeletes iskolaépületet a székesegyház mellett és 1898 eléje óta sajátjukból tartják fenn az iskolájukat.
1883-ban indítványozta és 1885-ben alapította a közs. iskolaszék a közs. tanintézetek könyvtárát, mely 1888. jan. 15-én a közs. fiúiskolában mint nyilv. jelleggel bíró kölcsönkönyvtár, 772 könyvvel a közönség számára megnyílt.
Már 1882-ben pendítették meg a városi múzeum eszméjét, de csak 1894 jún. 9-én történt az alapítás, midőn a városi képviselőtestület a város multjára vonatkozó emlékek összegyűjtését elhatározta. Ezt is eleintén a közs. fiúiskolában helyeztél el, a hol ez a közönség számára 1897 jan. 3-án nyílt meg. Már 1900-ban kezdte a múzeum gyűjtési és kutatási területét a délmagyarországi vármegyék dunamenti vidékeire is kiterjeszteni. 1906-ban a törvényhatóság emeletes házat bocsátott rendelkezésre a múzeum és könyvtár czéljaira. 1908-ban egyesítették a két intézetet és államköltségen átalakították az épületet, a melybe még ugyanaz évben a gyűjtemények költözködtek. 1909-ben alapították a múzeum természet- és néprajzi és 1910-ben a szép- és iparművészeti osztályát. 1910 okt. 23-án volt az új és teljes kettős intézetnek ünnepélyes felavatása.
Az egyesületi élet 1879-ben, de még inkább 1883–84-ben új virágzásnak indult. Ekkor keletkezett a legtöbb, még ma is eredménynyel működő egyesület.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi