Építési tilalom
Építési tilalom
A város fejlődésének egy másik akadálya az volt, hogy várvédelmi szempontból a külvárosok nem közeledhettek a vár felé, mert régente 800 ölnyi, 1868-ig pedig 500 ölnyi körzetben a vár körül nem volt szabad épületet emelni. Végre ő felsége a város ismételt kérelmére és a magy. kir. kormány közbenjárására 1868 november hó 10-én kelt legfelsőbb elhatározásával megengedte, hogy a temesvári várnak az építkezésre nézve a várfalaktól 500 ölre korlátolt eddigi, területe, 300 ölnyire szállíttassék le. A 200 öl szélességű körterület – a vásártérül is szolgáló nagy gyakorlótér kivételével – a város tulajdonába ment át.
Most már azt lehetett volna várni, hogy a vártól 300 ölnyi távolságon túl levő területeken teljesen szabad lesz az építkezés.
A hadügyminisztérium azonban – a magyar királyi kormány beleegyezésével – kikötötte, hogy mindaddig; míg a vár erődített helyi jellege megszünik, az építési tilalom alul felszabadított területek is annyiban esnek megszorítás alá, hogy az azokon keletkező új utczák sugáralakban a vár irányában olyképen építendők, hogy azok a várfalakról beláthatók legyenek és a várból lövendő golyók azokat egész hosszban elérhessék; nemkülönben fennmaradt a város ama kötelezettsége, hogy hadjárat esetén, a jelzett területen álló ligetek, a katonai parancsnokság felhívására – kárpótlási igény nélkül – letarolandók s végül, hogy hadjárat esetén sem a város, sem a polgárok kártérítési igényt nem emelhetnek.
Az új utczák elrendezésére vonatkozó megszorítás annyiban előnyére vált a város későbbi fejlődésének, a mennyiben – a mint később látni fogjuk – a vár felhagyása esetére amúgy is az volt a város főtörekvése, hogy a külvárosokat a Belvárossal egyesítse; de az építkezésekre semmiképen sem volt bíztató az a kilátás, hogy háború esetén első sorban az új házak ablakai előtt fognak az ágyúgolyók röpködni. Csak az a körülmény enyhítette némileg a megszorítást a régebbi állapothoz képest, hogy nem a háztulajdonosoknak kellett a kártűrési nyilatkozatokat kiállítani, hanem a város közönsége maga szavatolt a városért és a polgárokért. A felszabadult területeken az első évtizedben nem is mutatkozott építési kedv.
Egyébként az 1870–1880-iki évtized Temesvár szomorú korszakát alkotja, a mennyiben a hetvenes évek gazdasági és pénzügyi válsága az akkoriban városunkban már kifejlett ipari és kereskedelmi vállalatok egész csoportját elsodorta; sokan elvándoroltak és a népség ez évtized alatt alig szaporodott. Kinek is lett volna kedve akkoriban építkezni?
A reá következő évtizedben, 1880–1890-ig már hasonlíthatatlanul élénkebb volt az építkezés, a mint hogy ekkor vett újabb lendületet a kereskedelem, ipar, forgalom, az oktatásügy és a városi közigazgatásnak minden közjelenségre kiterjedő gondoskodása. A lakosság száma is ez évtizedben 33.694-ről már 39.884-re, vagyis 18,37%-kal szaporodott. Kiváltképen a Józsefváros és Erzsébetkülváros összeépülési vonala, a Hunyadi-út mentén épültek sűrűn új házak; megnyílt a Stefánia-utcza és mind tűrhetetlenebbé váltak a Küttl-téren és a Hunyadi-úton lévő fűrész- és fatelepek, melyek az építési tilalom alul felszabadult területek beépítésének útját állották. A Gyárkülváros fellendíteséről aként gondoskodott a város, hogy az 1868-ban a katonaságtól megvett Coronini-parknak a meglevő házsorokhoz legközelebb fekvő előrészét, melyet amúgy is csatorna választott el a szépen gondozott többi parkterülettől, parczellázta és 1888-ban a házhelyeket eladta.
