József 1768. év tavaszán kezdte meg körútját, s annak befejezése után nagyszabású emlékiratot szerkesztett, mely a Temesi Bánságra vonatkozó egész reformpolitikáját magában foglalta.
Ez emlékiratból, mint e kor legbecsesebb történelmi kútfőjéből idézzük az akkori műveltségi állapotokat leghívebben jellemző alábbi részleteket:
»A szerb és oláh világi papság, mely míveletlen parasztokból ujjonczoztatik és általában olvasni sem tud, épen nem képes az evangelium magyarázatára. A hitelemzés és egyházi beszéd ismeretlen dolog nálok. Különben a népiskolákat, az ifjúság nevelését sem a szerbek, sem az oláhok nem ismerik. Még maguk a bírák és kenézek sem ismerik az írás, olvasás mesterségét. A szerb és oláh püspökök inasaikat, kocsisaikat a falusi suhanczok közűl választják, kik néhány évig ingyen szolgálnak nekik azon ígéret fejében, hogy aztán szülőhelyükön papokká szenteltetnek.« De a róm. kath. papság ellen is epés kifakadásokat tesz, kivált a szerzetesrendek, a közimák, búcsújárás és a papok rendetlen életmódja miatt.
II. József emlékirata a bánsági közigazgatás minden ágában gyökeres változásokat hozott. Az új elnöknek, Clary grófnak, különös feladatává tették, hogy léptesse életbe mindazokat az intézményeket, melyek a tartomány kulturális haladásának előmozdítására szolgálhatnak.
A róm. kath. iskolaügy javára főleg azt emelhetjük ki, hogy Mária Terézia a vallástannak alaposabb oktatására még nagyobb gondot fordított és 1769-ben a róm. kath. vallásos nevelés terjesztése czéljából, a nép között való szétosztásra 6000 kátét küldetett a csanádi püspöknek.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.