Garabos.

Full text search

Garabos.
Garabos. Azelőtt Garabácz. A zsombolya–lovrini szárnyvonal mellett fekvő nagyközség. Házainak száma 493, németajkú és róm. kath. vallású lakosaié 2.206. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. E helységet 1764-ben telepítették Mária Terézia királynő rendeletére. A telepítést Hildebrand temesvári igazgatósági tanácsos intézte. A község neve egy Gravacznak nevezett mezei birtoktól származik. Az első telepeket Hauptmann kamarai mérnök mérte ki, Hirsch Mátyás kincstári biztos pedig gondoskodott a házak felépítéséről. Első lakosai Elszászból, Lotharingiából, Württenbergből és a Schwarzwaldból telepedtek le és voltak közöttük franczia és cseh családok is. 1767-ben Szakálház lakosai közül is 50 családot telepítettek ide. Az első települők között magyarok is voltak, de ezek is idővel nagyrészt elnémetesedtek. Az itteni róm. kath. templom 1780-ban épült és 1803-ban a régi iskola. 1832-ben új iskolát emeltetett a község. 1816–17-ben vízáradások tették tönkre a község határát. Az 1831-ben országszerte pusztító kolera itt csak kevés áldozatot követelt, 1836-ban azonban 175-en estek a ragálynak áldozatul. 1848-ban a község a közlegelőből jó darabot kihasíttatott, azt eladta házhelyeknek, hogy a befolyó pénzből katonákat állíthasson a honvédsereg részére. Az 1849 augusztus 5–6-án vívott szőregi és óbesenyői csaták után, augusztus 8-án, a helység határán keresztülvonuló országúton, a császári hadak a délutáni órákban utólérvén a magyar sereg utócsapatát, csakhamar heves harcz támadt, mely alkonyatig tartott. Van a községben önkéntes tűzoltó egylet, temetkezési egyesület, takarék- és hitelszövetkezet, gazdasági termékeket értékesítő szövetkezet, mezőgazdasági szövetkezet, lótenyésztési telep, gazdakör és még négy olvasóegylet és férfi dalárda és két műmalom.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi