Frigyes Ágost választó.

Full text search

Frigyes Ágost választó.
1695-ben a bécsi udvar és a szultán a háború erélyesebb folytatását határozták el. Mindkét fél már kora tavaszszal lázas sietséggel készült a háborúra. A császári had fővezére, Frigyes Ágost szász választó lett, ki a császáriakkal Péterváradnál táborozott. Itt várta a belgrádi török had támadását, arra számítván, hogy a török átjön a Száván, mely esetre megveri s ekkor Temesvár ostromára indul. Musztafa szultán azonban, a ki személyesen vezette hadait, Belgrádból nem Péterváradnak, hanem Temesvárnak nyomult. E végből Pancsovánál hidat veretett a Dunán, s augusztus 25-én megkezdte az átkelést. A választó, ki időközben Törökbecse felé vonult, erről értesülve, augusztus 29-én Törökbecséről elindult a Maros felé, hogy a Lippának nyomuló Veterani tábornokkal egyesüljön. Serege azonban az elnéptelenedett mocsaras vidéken eltévedt és ide-oda bolyongott.
E közben a szultán Pancsovánál átkelvén a Dunán, Ali-Binárra (a mai Alibunár) vonult, itt megpihenvén, Mahmud, Adam és Kaplán basákat egy Tisza melletti palánk lerombolására küldte, mely után a török had Alibunárról Lugos felé vette útját, majd Temesvárt ellátta élelemmel és Lippát szeptember 6-án elfoglalván, visszavonult Temesvárra.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi