Varkocs Tamás.

Full text search

Varkocs Tamás.
Időközben György barát az eseményekről értesülve, Csanád felmentésére Varkocs Tamást küldte.
Varkocs megvárván a budai basa elvonulását, éjjel-nappal tartó menetelés után, a legnagyobb csendben érkezett Csanád alá; itt alkalmas embereket választott ki, hogy hírül adják Perusicsnak megérkezését.
Már késő este volt, midőn Varkocs kémei belopózván a ráczok táborába, mindent kifürkésztek s hírül hozták, hogy a ráczok nem is sejtik a segítőcsapat megérkezését. Varkocs ekkor még virradat előtt felállította hadait s hajnali négy órakor három oldalról rátámadt a ráczok táborára. E közben Pertusics a várból kirohanást intézett, miáltal a ráczok két tüz közé szorultak. A küzdelem csakhamar vad mészárlássá fajult. Varkocs hadai 200 ráczot és oláht mészároltak le s 4000-et elfogtak. Varkocs ezután Egrest és Oroszlámost, Petrovics Péter birtokait foglalta el, s a temesi főispán birtokait egész Temesvárig elpusztította.
Varkocs ezzel eleget vélt tenni kötelességének, visszavonult a Fehér-Körös mellékére, miáltal a Maros völgyét védtelenül hagyta. Ezt felhasználva az Arad körül visszamaradt török csapatok, Csanádot vissza akarták foglalni, de mivel az idő már őszre járt, e tervükkel felhagytak. (Borovszky S. I. 181–183.)
Izabella királyné fondorlatai következtében 1551. márczius első napjaiban a szultán követet küldött Erdélybe, s megparancsolta a rendeknek, hogy a királyné fiát azonnal koronázzák meg, Becse és Becskerek várát pedig bocsássák át a töröknek. A királyné e rendelet végrehajtására gyülést hirdetett, Petrovics pedig a délmagyarországi nemességet hívta Temesvárra. György barát azonban 1551 kora tavaszán zsoldos csapatokat küldött Petrovics jószágainak elpusztítására; ezek azután Egrest, Oroszlámost stb. felégették, mire Petrovics kénytelen volt a pusztítók ellen indulni s így a temesvári gyűlést nem tarthatta meg. Csanád várának parancsnokává pedig Nagy Pétert nevezte ki.
Az év május havában György barát arról értesülvén, hogy Petrovics Erdélybe szándékozik betörni, meghagyta a csanádi őrségnek, hogy ennek megakadályozására minden lehetőt kövessenek el.
A mint Petrovics ráczjai megindultak, a csanádi őrség utánuk ment s visszatérésre kényszeríté őket. Petrovics e kudarcz miatti haragjában elhatározta, hogy Csanádot kézre keríti. György barát erről értesülvén, Török Jánost, a héttoronyba zárt Török Bálint fiát és Palatics Jánost bízta meg, hogy ez esetben a Csanádiak segítségére siessenek.
Petrovics május végén csakugyan kísérletet tett Csanád elfoglalására. Junius 393elején már Szent-Péterig nyomult előre, a hol tábort ütött. Ekkorra azonban György barátnak sikerült lzabellát rávenni, hogy Erdély és a magyar részek birtokáról lemondjon, Izabella julius 19-én aláírta a szerződést, melybe Petrovics is belenyugodott és ő is átadta a birtokában volt várakat, közöttük Becskereket is, melyekért kárpótlásul a munkácsi uradalmat kapta.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi