A házközösségek föloszlatása.

Full text search

A házközösségek föloszlatása.
A házközösségeket, melyeket a Határőrvidék történetével kapcsolatban már az előbbi fejezetekben ismertettünk, az 1873:XIX. t.-cz. megszüntetni rendelte; ez azonban nem ment símán. A nevezett törvény épen ellenkező hatást ért el, mert a házközösségek nemhogy megfogytak volna, hanem még inkább megszaporodtak. A bajt orvoslandó, a törvényhozás újabb törvény alkotásával kezdett foglalkozni; de midőn a törvényjavaslat nyilvánosságra került, a vármegye – aggodalmának kifejezést adva – 1882-ben fölírt a képviselőházhoz s öt pontba foglalta össze kívánságait. Ezek a következők: a fejenkénti osztály helyett a törzsek és ágak szerinti osztályt iktassák törvénybe, a titkos osztályokat vegyék figyelembe, a teendők ellátására államköltségen kisegítőket alkalmazzanak, a fölosztási eljárást a polgári bíróság elé utalják és a volt Határőrvidéken még mindig érvényben levő osztrák magánjogi törvényeket hatályon kívül helyezzék. A föliratnak azonban nem lett foganatja. 1884-ben Dániel Ernő képviselő indítványára újból foglalkozott e kérdéssel a közgyűlés, a melynek megbízásából Tallián alispán deczember 10. és 11-én 50 meghívott szakértővel értekezletet tartott s ennek eredményeként hatalmas és a házközösségi intézményt minden oldalról megvilágító memorandumot szerkesztett, a mit ismét a törvényhozás elé terjesztettek. Az 1885:XXIV. t.-cz. már ennek figyelembevételével készült és 1886 deczember 5-én a belügyminiszter a határőrvidéki járások mindegyikére külön házközösségi előadót nevezett ki. A központi járásban Zecha Frigyes, az antalfalvaiban Grofsoreán János, a pancsovaiban Vizkelety Gusztáv s az alibunáriban Popovits György szolgabíró volt az előadó, tb. főszolgabírói czímmel. Központi előadóul Orsó Mátyás dr. nagybecskereki ügyvédet nevezték ki. Az új rendszer alapján minden nagyobb válság nélkül ment végbe a házközösségek megszüntetése, de végső hullámai csak a legújabb időkben símultak el.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi