Botka Béla főispán.

Full text search

Botka Béla főispán.
A viszonyok ilyetén alakulása következtében Dellimanics Lajos dr. főispán lemondott. Lemondását a király június 4-én elfogadta s ugyanakkor Botka Béla volt alkotmánypárti képviselőt nevezte ki Torontál főispánjává, kinek június 16-án volt a beiktatása a szokásos ünnepségek közepett. A hivatali eskü és a főispáni székfoglaló után Vinczehidy Ernő dr. főjegyző üdvözölte a főispánt és beszédében visszatekintve a lefolyt nemzeti küzdelemre, utalt arra, hogy bármily elkeseredéssel látta is a törvényhatóság az abszolutizmust, folyton szem előtt kellett tartania, hogy ebben a többféle összetételű vármegyében a magyar államiság sértetlen tekintélyét megőrizze. A tisztikar törvénytelenséget nem követett el, hanem megmaradt a helyén, hogy a hivatalokat illetéktelen elemek el ne foglalják és a magyar állam tekintélyét a nemzetiségek előtt ne kisebbítsék; így tehát a főispán a magyar államiság és nemzeti eszme csorbítatlanságával veszi át Torontál kormányzatát. A nyílt és bátor beszédet zajos elismerés követte. A küldöttségek tisztelgése után díszlakoma volt. Az október 22-én tartott közgyűlésen ismét politikai jellegű kérdést tárgyaltak. Ugyanis akkor intézett a törvényhatóság – Vinczehidy főjegyző szövegezésében – föliratot az országgyűléshez az alkotmánybiztosítékok érdekében.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi