Márcz. 15. első megünneplése.

Full text search

Márcz. 15. első megünneplése.
Márczius 15-ének évfordulóját Torontálban először 1892-ben ünnepelte meg a nagybecskereki kereskedőifjak társulata a Torontál cz. helyi lap kezdeményezésére, melynek akkor Brájjer Lajos dr. volt a szerkesztője. 1893-ban azonban már igazán impozáns volt ennek az évfordulónak a megünneplése ebben a több nemzetiségű városban és ezúttal sokkal nagyobb rétegek bevonásával zajlott le. A vármegyeházán, városházán, a róm. kath. templomon, a köz- és magán-épületeken nemzetiszinű lobogók lengtek. A tulajdonképeni ünnepélyt a magyar olvasókör rendezte a kaszinó dísztermében, a hol a fő- és alispán, a város polgármestere, az előkelőségek színejava megjelent s mivel ez a hazafias ünnepség nagy lendületet adott az idegen ajkú lakosság megmagyarosítására irányuló törekvésnek, illő róla bővebben is megemlékezni. A Himnusz után, a mit a közönség állva hallgatott végig, Zsiross Lajos kir. törvényszéki elnök tartotta a megnyító beszédet. Tőrös Tivadar Bartók Lajos versét szavalta, Kovách Ágost kir. tanácsos a nap jelentőségét méltatta, Lauka Gusztáv saját versét olvasta föl, Hadfy Döme kir. közjegyző pedig az első márcz. 15-ikének helyi hatásáról emlékezett meg. Déli 1 órakor díszebéd volt a kaszinóban, a melyen részt vett Ábrányi Emil is nejével, az Operaház művésznőjével, a kik már az ünnepélyen is jelen voltak és a kik a kereskedő ifjúságnak este a szinházban tartott alkalmi hangversenyén működtek közre, a hol az ünnepi beszédet Orsó Mátyás dr. ügyvéd tartotta.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi