Nyugdíjintézet.
Nyugdíjintézet.
A vármegyei nyugdíjintézet szervezése tárgyában az 1868 április 20-án tartott bizottsági űlés Ittebei Kiss Antal táblabíró elnöklésével küldöttséget választott, hogy javaslatot dolgozzon ki, mire a küldöttség június 5-én terjesztette jelentését a közgyűlés elé. A küldöttség a század elején alakult és az abszolutizmus alatt sok viszontagságon átment és megfogyott nyugdíjintézet további fönntartását javasolta, olyképen, hogy azt az intézeti tagok a vármegye pártfogása alatt önállóan kezeljék. A nyugdíjalap gyarapítására az alapító tagoktól befizetett összegek, adományok és az intézeti tagok fizetésének 4 százaléka szolgáltak.
A közgyűlés ezt határozattá emelte és a határozatot jóváhagyás végett a belügyminiszterhez terjesztették föl. Azonban ez csak ideiglenes megoldás volt s ezt jól tudták maguk a tisztviselők is, a kik végre 1882-ben komoly eredményt értek el. Ugyanis az évben megalkotta a vármegye a nyugdíjszabályrendeletet, a mely még az évben kormányhatósági jóváhagyást is nyert. De életbe még sem lépett, mert érvényességét elhalasztották a legközelebbi tisztújításig. Ez 1883 deczember 17-én megtörténvén, a nyugdíjszabályzat 1884 január 1-én életbe lépett. A szabályzat értelmében a nyugdíjalap gyarapítására a tagok fizetésének évenként levonandó 5%-a szolgál s ezzel szemben 10 év után a fizetés 40%-át kapja nyugdíjul, a mely minden további évben 2%-kal növekszik. A törvényhatóság a nyugdíjalapot 60.000 forinttal gyarapította. A szabályzaton, mely az özvegyek és árvák segélyezése iránt is intézkedik, 1888-ban és 1898-ban történtek lényeges módosítások.
