Első állandó szinház Szombathelyen.

Full text search

Első állandó szinház Szombathelyen.
Az első hajlék, mely Vasvármegyében a magyar szinészet muzsájának befogadására emeltetett, Szombathelyen a Rumi-utcában, a Holzheimféle ház tagas udvarán épült, deszkából, 1850-ben. E szinkör 14 évig állott fenn és benne Pázmán Mihály szintársulata játszott először. A 60-as évek elején azonban már a rozzant szinkör nem volt alkalmas a szinházlátogató közönség befogadására és azért egy, a magyar szinművészet iránt érdeklődő lelkes társaság, a melynek élén Mezei Antal megyei irodaigazgató és Horváth Boldizsár, akkor szombathelyi ügyvéd, állottak, felvetették egy állandó szinház építésének eszméjét, a mely eszmének a társadalom minden rétegében a legnemesebb buzgósággal igyekeztek híveket szerezni. Azonban, daczára, hogy a szinügy e lelkes barátainak felhívásai a közönségnél élénk viszhangra találtak és a hazafias czélra elég jelentékeny összeg gyült egybe, 358mégis egyelőre nem volt több elérhető, minthogy a Rumi- és Hosszú-utczák sarkán lévő, részint a tulajdonosok által ajándékozott, részint az összegyült pénzből megvásárolt 1032 négyszögöl telken egy új nyári szinkör állítatott fel.
Az állandó szinház építésének eszméje azonban nem aludt el és midőn az építendő új városház számára a Széchenyi-téri telek megvétetett, az ezen időtájt megalakúlt uj szinházi választmány ismét felébresztette az állandó szinház tervét és lázas tevékenységet fejtett ki ennek megvalósítása érdekében. Ez nemes buzgólkodás eredménye lett, hogy már 1877-ben a szinház építésének költségei együtt voltak. Ekkor a választmány azon ajánlattal állott elő, hogy a városház számára kijelölt telek 166 négyszögöllel megnagyobbíttatván, e telekre a városházzal egy fedél alatt a szinház is felépíttessék. Ezen ajánlatot Szombathely városának 1877. deczember 29-én tartott közgyülése elfogadta és az építést 1879-ben meg is kezdte.
Az uj szinház 1880-ban elkészülvén, még ugyanezen év augusztus 19-én Beödy Gábor szinháztársulata megnyitotta. A megnyitó előadáson Csikynek a Proletárok czimű darabjában Márkus Emilia és Prielle Kornélia is szerepeltek.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi