Rohoncz multja.

Full text search

Rohoncz multja.
Rohoncz történelmi multjában a legrégibb időktől fogva az emberi 90kultura nyomaira. Gazdag bronz, vas és római korbeli leletekben. A vízvezető-csövek, melyek egykor a források vizét Savariába vezették, még a legujabb időkig megtalálhatók. Mint magyar föld először a Németujváriak alatt szerepel, kiknek Rohonczon az említett hegyi váruk volt s kik, mint az egész Dunántul korlátlan hatalmu urai, önkényük kifejtésében számos határszéli városaikra támaszkodtak.
1289-ben Albert osztrák herczeg, kinek birtokait Iván és testvérei ismételve feldúlták, a várat ostrom alá vette. Rohoncz őrsége, bízva a szerte csatangoló Iván segítségében, nyolcz napon át daczolt a legerősebb ostrommal s csak mikor látta, hogy urának segélyében nem bízhatik, adta fel szabad elvonulás feltétele mellett a várat, melynek kapitányává Albert Stubenberg Ulrikot nevezte ki.
Három évig maradt a vár német kézen, III. Endre király azt ismét visszavette és átadta a Németujváriaknak. Ezek később, Iván halála után, maguk is meghasonlottak. András, Iván unokája, Miklós nagybátyját sem kimélte, megtámadván ennek lékai és rohonczi várait, melyet Rumi Doroszló fiai sikerrel védelmeztek és ezért 1318-ban jutalomban is részesültek.
Kont Miklós nádornak egy 1328-ban kelt itéletlevele szerint Rohonczot akkor a Jaák-nemzetségbeliek, a Niczky-család ősei, bírták. A XV. század első felében a Garayaké. Garay Jób és Anna azonban 1456-ban már csak jogot formálnak e környéken fekvő birtokaikra s így nevezetesen Rohonczra is, melyet ekkor Frigyes római király tartott elfoglalva.
Még 1447-ben is Ausztriához tartozott és az 1491-ben létrejött egyezmény alapján az 1463-ki szerződés is Frigyesnek itéli oda. Osztrák kézen marad egész 1648-ig, mikor az Ausztriához csatolt magyarországi birtokokat III. Ferdinánd visszabocsátotta.
Ekkor már a Batthyányak kezén találjuk. Bethlen Gábor 1620. október havában Rohonczon találkozik Batthyány Ferenczczel, aki amannak pártjára áll. Október 8-án itt kelt a fejedelem egy okmánya, melylyel Torony helységet oltalma alá veszi. Az 1630-ban grófi rangot nyert Batthyány Ádámnak Rohonczon állandó udvari serege volt, melylyel 1686-ban Buda visszavételénél részt vett. 1689-ben itt született Batthyány Károly, Vasvármegye örökös főispánja, horvátországi bán, Bajoroszágban és Belgiumban a császári hadak fővezére, továbbá 1772-ben Batthyány József gróf, Magyarország hercegprimása és biboros.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi