Római emlékek.

Full text search

Római emlékek.
Az eddigi tapasztalás szerint kétszáznál több oly községe van Vasvármegyének, melyek földjéről római emléktárgyak kerültek elő. A feliratos 165köveken, sírokon, pinczéken, házi eszközökön és apróbb piperetárgyakon kivül itt-ott hatalmas épületek maradványai kerültek színre, világos jeléül annak, hogy e vidékeken állandó telepek, villák, falvak állottak, melyeknek még neveit is elmosta az idők folyása.

SZALONAK VÁRA.
Grünwald Gy. Imre akvarellje.
Szinte teljes biztossággal következtethetjük, hogy Kőszeg, Vasvár, Német-Ujvár, Kis Czell, Királyfalva már a római korban is rendezett telepek voltak, de a római világnak e megyében mégis Sabaria, a mai Szombathely volt középpontja, melynek egykori nagyságát és jelentőségét számtalan emlék hirdeti. A szinre került emlékek után itélve, határozottan állítható, hogy kiterjedése a mai Szombathely terjedelmét jóval felűlmulta, és a várost közvetlen környező községek: Nárai, Izsák, Uj-Perint, Olad, Seé, Dozmat, Kámon, Szanat, Vép, Szőllős, Hermán, Szt.-Király, stb., mint külső kiegészítő részek, szintén területéhez tartoztak. A colonia magvát a mai belső város területe alkotta, melynek talaját változatos irányokban tovahuzódó csatornahálózat szeli át; a csatornák felett kikövezett utczák vonúlnak, az utczák oldalain lakóházak és nagyobb szabású középületek falmaradványaira akadnak.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi