Bronzkorszak.
Bronzkorszak.
Kétségtelen, hogy e több évszázra terjedő korszakban a kő használatát sokáig nem volt képes teljesen pótolni a költséges előállítású bronz s innen van, hogy őskori lelőhelyeinken bronztárgyak társaságában kőeszközökre is akadunk, főkép kőfejszékre, orsógombokra stb., mint a mely eszközök olcsóságuk és főleg czélszerűség szempontjából bízvást versenyeztek a bronzból öntött szerszámokkal. A kézzel idomított és égetett agyagedények nagysága, alakja és díszítése változatos tipusokat mutat.
158A legnagyobb agyagedénynek ürtartalma, mely eddig a megye területén előfordult, megközelíti a 40 litert; a halottak hamvait rejtő urnák külömböző nagyságúak, nagyobbrészt öblös hasúak és dúdorodott szélűek. A házi használatra, főzésre szánt apróbb fazekak, csészék rendszerint bütykökkel vannak díszítve. A legtöbb e korbeli cserépedény ott fordul elő, hol a lesímított és vörössé égett agyagtalaj a régi tüzelőhelyeket jelzi. E tüzelőhelyek vagy tüzelő-padok kiegészítő részei voltak az emberi lakásoknak; ezek lehettek a konyhák, melyeknek tüzénél sütöttek, főztek és melegedtek, ezek azok a műhelyek, melyekben a bronzot öntötték és feldolgozták. Ily öntőműhely tárult fel az említett Szt. Vid-hegy oldalán, a hol egy nagyobb kiterjedésű tüzelőpad szomszédságában több, mint 400 drb töredezett és beolvasztásra váró bronztárgy volt összehalmozva. A leletből sulyuknál fogva kiválnak a szabályos köralapú és kúpalakú lyukacsos öntőrögök többféle typust feltüntető tokos vésők érdekes példányok a lemezszelvényű sarlók a vonalas és gombos diszítésű tűk és végre a tekercses sodronyfibulák, melyek már fejlettebb izlésről tanuskodnak. Nagy számban vannak képviselve a füles és pitykés gombok, melyek, pikkelyek módjára egymásra rakva, a harczosok pánczélingét alkották, a lándzsacsúcsok, kardpengék, karikák, gyűrűk, karpereczek stb. (Velemi lelet.) Értékes lelet és szép példány a Kis-Unyomban talált karvédő tekercs. Sík vidékeken (Kemenesalja, Gyöngyös mente) is előfordulnak különböző bronzleletek, de az emberi lakások nyomait teljesen elpusztította az idő. Az eddig felfedezett bronzkori temetők is a mellett szólnak, hogy az ember szívesebben vert telepet az erdős és halmos vidékeken, mint a puszta síkságon. A halottégetés általánosabb volt, mint a halottak elföldelése; a sírok túlnyomó részben mint urnasirok találtatnak. Az apró csont- és hamu-maradványnyal megtöltött urnákat vagy egyszerűen csak a földbe vájt gödörbe helyezték el (Velem), vagy pedig kövekből épített kis fülkékbe zárták (Árokszállás) és a fülkék fölé hányt földet kisebb-nagyobb dombokká halmozták fel. De dívott a halottak elföldelése is Szombathelyen, az ördöggát nevű homokbányában, szabályosan egyenes sorban 12 sírt fedeztek fel és mindegyikben egy-egy guggoló helyzetben ülő csontvázat találtak; a velemi hegyoldalban szintén több hullasír került elő, melyekben, valamint az oladi és dozmati határban kiásott sírokban egyszerű agyagedények, bronzkarpereczek, gyűrűk, tűk stb. hevertek a csontmaradványok között.
RÉZ-CSÁKÁNY (LELET A SÁG-HEGYEN).
A szombathelyi régészeti múzeumból.
A bronzkori ember ruházatának emlékeit hasztalanul keressük a hullasírokban. A hiúság és fényűzés szokásos jelvényeit, az ékszereket is inkább csak elszórtan színre került leletek, mint a sírok után ismerjük. Különösen 159érdekesek eme szempontból a velemi öntőműhely fent érintett emlékei, melyek közül számos, a ruházathoz tartozó és ékszerül szolgáló tárgy ragadja meg figyelmünket. A hadakozás és vadászat eszközei: a fegyverek meglehetősen szerény számban képviselik bronzkori multunkat. A Vasvárott talált nyílhegy, a Patyon fölszínre került buzogány és az iván-egerszegi lándzsacsúcson kívül összes idevágó tárgyaink a velemi leletből valók. Van ezek között több kardpenge-töredék, nyíl- és lándzsahegy, számos pánczélpityke és egy rendkívül csinos, ép állapotban levő lándzsahegy, melynek szárnyait és tokját változatos idomú, pontozott és gyűrűkben tekerődző vonaldiszítések boritják. A békés foglalkozások eszközei, a földmívelés és ipar szerszámai közül számuknál és alakjuk jellemző sajátságainál fogva kiválnak a sarlók, a tokos és szárnyas vésők, a fürészlemezek, árak és 160szekerczék, melyek eléggé érthetően jelzik megyénk őslakóinak kulturális fejlettségét.
A VELEMI BRONZKORI LELETBŐL.
A szombathelyi régészeti múzeumból.
Arra a kérdésre, hogy a bronzműveltség mikor lépett fel és meddig volt uralkodó területünkön, csak hozzávetőleges válasz adható. Tárgyaink között vannak egészen egyszerűek, fejletlen typusuak, melyek tehát a bronzkultura legrégibb korszakára utalnak; vannak azután, még pedig nagyobb számban, melyek a hallstatti izlés jellemző sajátságait mutatják és a melyek e szerint a bronzműveltség azon korszakát képviselik, a midőn a déli vidékek népáramlata hazánk és így vármegyénk területén is erősebb nyomokat hagyott. A bronzkultura eme végső korszaka, úgy látszik, a Kr. előtti VI. századdal esik össze, vagyis azon korral, a midőn Livius és az ujabb történetírók szinte egyhangú tanusága szerint a különféle kelta törzsek Sigovesus vezérlete alatt Germánia felé nyomultak. A vándor kelta törzsek egyik tekintélyes része ezen alkalommal Illyricum felé vette útját, másik része pedig – mint Justinus megjegyzi – a novi Alpok tövében azon a területen telepedett le, melyet később Pannóniának hívtak. Vakmerőknek és harcziasaknak nevezi az egyik történetíró e néprajokat, melyek először küzdöttek meg az Alpesek szédítő magaslataival és először daczoltak a tél eddig ismeretlen szigorúságával.
BRONZ KARVÉDŐ (KISUNYOMI LELET).
E kelta vándorok zömét és erejét képezték a bojok, kik leigázván Pannónia őslakóit: a pannonokat, savorokat és vindokot, tanyát ütöttek az elfoglalt területen és szakadatlan kalandozásaikkal rémületet keltettek mindenfelé.
Harczaikban már megcsendültek a vasfegyverek, melyekkel a kőparittyák és a gyér számú bronzfegyverek már alig állhatták ki a versenyt.
Az örökös harczban élő bojok vagy három századon át osztották már parancsaikat új hazájukban, midőn szertelen kincsvágyuktól elkapatva, Kr. e. a 300-ik év körül, szövetkezve a szomszéd illyr törzsekkel, Görögország felé vették utjokat, abban a túlvérmes reményben, hogy Görögország, főleg pedig a delphii templom mesés kincseivel megrakodtan fognak visszatérhetni. A Brennus vezérlete alatt utra kelt nagy tömeg, mely Diodorus tanusága szerint, a harczképes férfiakon kivül ezerekre menő nőt, kereskedőt számlált, keserű csalódásra ébredt. Megviselték az ut fáradalmai, soraikat megritkították az útközben folytatott harczok és nemcsak maguk vesztek el, hanem azok a kevesek is majdnem teljesen elpusztultak, kiket birtokuk őrzésére otthon hagytak.
A bojok ifjú hazája elnéptelenedett, művelt földjeik pusztákká lettek. S hogy ez állapot tartós lehetett s hogy az új bevándorlások csak hosszú idő mulva népesítették be a vidéket, azt abból lehet következtetni, hogy a 161történetírók a bojok lakta területet sokáig csak „deserta bojorum”, a bojok pusztaságai néven említik. E pusztasághoz tartozott vármegyénk földje is a Savaria, később Sibaris nevű folyókával, mely manapság Gyöngyös név alatt futja be a vármegye egy részét. A megmaradt bojokra, araviszkokra és a velök egyesült pannonokra újabb csapást hozott a dákok betörése, kik Strabo szerint Kr. e. 45-ben nagy vérengzést és mérhetetlen pusztítást követtek el Pannonia földjén, melyet ez időtől fogva, a pannonok hegemoniája alatt, különféle törzsek birtak, míg római hatalom alá nem kerültek.
