Az 1820 január 27-iki közgyűlés tárgyalta báró ’Sennyey János végrendeletét, a melynek fő czélja a család fenmaradásának és fényének biztosítása. Ezért fél millió forintos hitbizományi alapítványt tesz oly feltétellel, hogy a hitbizomány örököse a tőke kamatainak csak felét költhesse el, másik fele folyvást tőkésítessék, a míg az az egy milliót eléri, a mikor azután a kamatok a család összes férfitagjai között megosztassanak. A végrendelet jótékonyczélú hagyományokkal a tébolyodottakról, szegény árvákról és más szerencsétlenekről is megemlékezik. Az egész intézkedést a vármegye felügyeletére bízza, sőt felhatalmazza a vármegyét arra is, hogy ha a leszármazás szerint, a hitbizomány hivatott örököse arra érdemtelennek bizonyulna, azt a vármegye a hitbizományból elmozdíthassa és a család többi tagjai közül a legérdemesebbet helyezze a birtokba. Egyízben a vármegye ezt a jogát érvényesítette is, a mikor 1849-ben a császáriakkal tartó báró ’Sennyey Pált a hitbizományától megfosztani és helyette abba Lajos bárót helyeztetni rendelte. Az utóbbi azonban a 6-ik (Württemberg) huszárezredben az ellenség előtt állván, a hitbizomány átvételére haza nem jöhetett; a szabadságharcz után eddig e határozatot foganatosítani többé nem lehetett s így a vármegye határozatának csak a jegyzőkönyvben maradt nyoma. A hitbizomány örököse jelenleg báró ’Sennyey Pál idősebb fia: Béla.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.