1866–67.
1866–67.
A mi 1865-ben megalkotta a magyar alkotmányozó országgyűlést, a villámos feszültség, Custozzánál (1866 június 24) az olaszokra lesújtván, Ausztriát megszűnt fenyegetni. Így tehát a nagy remények között indult magyar országgyűlés, bizonytalan időre, legfelső kézirattal, elnapoltatott. Ezzel kezdetét vette az ú. n. „második provisorium” és a bécsi kormányzat ismét ránehezedett Magyarországra, lenyűgözve a vármegyei élet önállóságát, mindaddig, a míg a königgrätzi csata [1866. júl. 3.] meg nem változtatta Ausztria hangulatát és 1867-ben a nemzet kibékült a fejedelemmel.
Gróf Belcredi megbukott Bécsben. Helyette a császár az akkor Zemplénben is nagybirtokos báró Beuszt Ferdinándra bízta a külügyek vezetését. 1866 november 17-én már együtt volt Pesten az újra összehívott országgyűlés. Helyreállott az ősi megyei rendszer. A független felelős magyar minisztérium – legnagyobb meglepetésére a magukat egyedül kormányképesnek tartott konzervativeknek – 1867 február 19-én, gróf Andrássy Gyula elnöklete alatt, megalakult és így a legnagyobb magyar jóslata beteljesedett. Gróf Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt Magyarország újra föltámadott. A kiegyezés király és nemzet között az 1867. XII. t.-cz. képében megtörtént. „Megyénk nagy fia, hazánk vezércsillaga lőn.” (Jk. 1867. 59. l.)
Minden alkotmányos akadály elhárítása után most már a koronázás örömünnepére, június 8-kára, készült lázas tevékenységgel az egész nemzet. Zemplén vármegye e tekintetben nem erőltette meg magát. Banderistái, kiket Lónyay Ödön vezetett Budára, a koronázásra, Bogyay Zsigmond, Szirmay Gyula és Zalay István voltak. (Jk. 1867. 53. l.) Előbb azonban 502még azt is megtette Zemplén, hogy a honfoglaláskori nevezetességű Retelpataka mellől „fél köbláb honfi-vér áztatta földet” küldött Pestre a koronázódombhoz.
