Cséke, bodrogközi magyar kisközség 43 házzal és 250 lakossal, kiknek nagyobb része görög katholikus. A Csékey család ősi fészke, mely hajdan Cheka és Chieke alakban is említtetik. A Csékey családnak itt vára is volt, mely a XVI. században még fennállott. 1413-ban Csékey Kelemen az ura, 1418-ban az Agárdi és Tárkányi családot találjuk itt, de egy évvel később Cseke György és Imreghi Andrást is. 1510-ben Dobó Zsófiát és Gerendi Lászlót iktatják a csékei vár birtokába. 1568-ban Ilosvay György és Horváth György szerepelnek birtokosokként, de az 1598-iki összeírás már Pozsgay Ferenczet és Herczeg Ferenczet említi birtokosokul. 1609-ben a Berzeviczyek, 1619-ben pedig Gyöngyössy Anna is kapnak itt részeket. 1657-ben Cserney Pál is egyik birtokosa, 1658-ban Fodor János és Hardicsay Zsuzsánna, míg 1774-ben már egész más nevekkel találkozunk; ezek: Pilissy László, Balthazár Dániel és Boldizsár, Szeghy István, Sztankay József és a Ramocsaházy család. E családok utódai maradnak azután napjainkig birtokosai. Dűlőnevei közül figyelmet érdemelnek a Czikkely és az Akasztóhomok nevezetűek, mely utóbbi, úgy látszik, valamely ősi családjának egykori pallosjogával van összefüggésben. Van gör. kath. temploma, mely 1854-ben épült. A község postája, távírója és vasúti állomása Perbenyik.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.