Kistárkány.

Full text search

Kistárkány.
Kistárkány, magyar kisközség, Szabolcs vármegye határán, 166 házzal és 919 lakossal, kiknek nagyobb része ev. református. Postája, távírója és vasúti állomása Bély. A Tárkányiak ez ősi fészke már a XIV. században a Kistárkányi család birtoka volt. 1417-ben Perényi Miklóst iktatják részeibe, 1501-ben Vassay Istvánt, 1549-ben Serédy Istvánt és két évvel később a Buttkay és Boday családokat. Ugyanekkor a Vékeyeknek is van itt részük. 1570-ben Boda Ozsvát és Móré Gáspár, 1585-ben Joó János és Himmelreich Tibor szerepelnek birtokosaiként, míg az 1598-iki összeírás Vancsody Miklóst, Paczoth Ferenczet, Bornemisza Mátyást, Bojthy Lászlót és ’Sennyey Jónást sorolja fel. 1619-ben Hardicsay Zsuzsannát, 1655-ben Perényi Zsigmondot és Kállay Klárát iktatják némely részekbe, három évvel később meg Cserney Pált. 1730-ban Héritz Márton szrez itt részeket. Később azután a ’Sennyey, Revitzky és Bémer bárók, az Apagyi, Szerdahelyi, Gyulácsy, Korchma, Klobusitzky, Kazinczy, Beőthy, Szent-Mihályi, Fejér és Dőry családok az urai. Most 67nagyobb birtokosa nincs. A mostani ref. templomot 1772-ben építették, de volt itt hajdan egy másik templom is. 1551-ben ugyanis vizsgálat folyik Vékey Ferencz ellen, mert az elpusztult templomot és parochiát bontogatta és a köveket építkezésre használta fel. A községhez tartozó dűlők között szerepel Marásza is, mely a hajdani Maráza nevű község nevét tartja fenn. Birtokosai a Kistárkányi urak voltak s csak az 1598-iki összeírásban találunk itt két új nevet, a Palágyi Gáspár és Tibay László özvegyeiét. 1619-ben találjuk először pusztaként említve, a mikor a leleszi káptalan Hardicsay Zsuzsánnát iktatja némely részeibe. Kistárkányban 1831-ben szintén dühöngött a kolera. A református egyház 1772-ből való úrasztali ezüst-kelyhet őriz. Ide tartoznak Csénye-, Kopárhomok- és Szögfenék-tanyák.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi