I. ALREND Keskenyorrúak (Catarrhini)

Full text search

I. ALREND Keskenyorrúak (Catarrhini)
A majmok első alrendje, a keskenyorrú majmok (Catarrhini) óvilági vagy keleti majmok, az orrsövény s a fogak alkatára és számára nézve külsőben az emberhez hasonlók. Állkapcsukon azonban, ellentétben az ember felső állcsontjával, a szemfog és a metszőfogak között egy hézag van az alsó szemfog befogadására. Jellemző rájuk még a koponyának megnyúlt, csontos hallójárata. Azonkívül egyetlenegy keskenyorrú majomnak sincs kapaszkodófarka, sőt a fark itt egészen elsatnyul s az emberszabásúakon teljesen eltűnik. Az utóbbiak között csak a gibbonoknak vannak ülőgumóik, s az valamennyi óvilági majomra jellemző sajátság. Ugyanez vonatkozik a pofazacskókra is; ezek, eltekintve az emberszabásúakétól, csak a selyemmajmokon rendkívül kicsinyek, s a karcsúmajmok csoportjában teljesen hiányzanak. Már ebből is kiviláglik, hogy a keleti majmok és az emberszabásúak között mélyebb ür tátong, s éppen ezért az előbbieket ez utóbbiakkal szemben kutyafejű majmoknak lehetne nevezni, bár a modern rendszer újabban két család közé harmadikul a gibbonok családját ékelte, amelyeket régebben még a szűkebb, értelemben vett emberszabásúak közé soroltak. Mint az óvilági emlősök általában, úgy az óvilági majmok is többnyire nagyobbak és erősebbek amerikai rokonaiknál.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi