Bárdhalak (Argyropelecus Cocco)

Full text search

Bárdhalak (Argyropelecus Cocco)
A bárdhalak, Argyropelecus Cocco, teste elülső magas és laposoldalú és alacsony hátulsó részre tagolódik. Koponyacsontjaik igen vékonyak. Szájnyílásuk függélyes. Nagy távcsőszemeik egymás mellett állanak és felfelé irányulnak. Hátúszójuk rövid és kis, elsatnyult tövis előzi meg; mellúszójuk igen kicsi. Testük ezüstszínű.
Az ezüst bárdhal (Argyropelecus hemigymnus Cocco)
Mélytengeri halak. 1. Argyropelecus hemigymnus Cocco. - 2. Bathypterois atricolor Gthr. - 3. Macropharynx longicaudatus A. Br. - 4. Stylophthalmus paradoxus A. Br. - 5. Malacosteus indicus Gthr. - 6. Gigantura chuni A. Br.
Az örök sötétség birodalmának legközönségesebb lakosa az ezüst bárdhal, Argyropelecus hemigymnus Cocco, amely alakjáról nyerte nevét. Leidenfrost az Adriai-tenger és a Nápolyi-öbölben minden halászat alkalmával fogott néhányat. Testének arányai a fejlődés folyamán jelentékenyen megváltoznak. Az ivadékok testének hátulsó része igen hosszú, később fokozatosan megrövidül. Teljes fejlődési sorozatát adriai és nápolyi gyüjtései alapján Leidenfrost állította össze („Áll. Közl.”, 1916). Zsírúszója alacsony, de hosszú. Hátúszójának alkotásában 7 és 8, az alsóúszóéban 6 és 5, a mellúszóéban 10–11, a hasúszóéban 6–8, a farokúszóéban pedig 39–41 sugár vesz részt.
Nagy világítószerveit széles közök választják el egymástól s három élesen körülhatárolt csoportot alkotnak. Teste ezüstös, elülső részének hátoldalán széles fekete sávok tarkítják. Farka végén és az alsóúszó felett széles fekete folt sötétlik. Az Atlanti- és az Indiai-óceánban élő ezüst bárdhalak sötétebb színezetűek, de ilyeneket Capritól délre az „Anton Dohrn” nevű kutatóhajóval 1914-ben és 1926-ban Leidenfrost is gyüjtött. A mélytengeri halak egy részére annyira jellemző távcsőszem az ezüst bárdhalon fejlődött ki a legjellegzetesebben. Günther a „Challenger”-expedíció halainak feldolgozásában („Report ont the Deep-Sea Fishes”, London, 1887, 167. l.) azt mondja, hogy az ezüst bárdhalat éjjelenként gyakran gyüjtötték a felszíni rétegekből is. Ugyanezt írja Griffini is, Leidenfrost azonban, aki Capri és Ischia közt gyakran halászott éjjel is, sem ott, sem pedig az Adria déli medencéjében sohasem találta meg a felszín közelében. Hjort a „Michael Sars” 1911-iki expedícióján szerzett tapasztalatai alapján az ezüst bárdhal elterjedésének központjául a 300 m-es réteget jelöli meg. Leidenfrost az Adriában és a Tirréni-tengerben 600–2000 m-ig gyüjtötte.
Az ezüst bárdhal világpolgár. A Földközi-tengeren kívül az Atlanti- és az Indiai-óceánban él, de Goode és Bean szerint világtengereken nem gyakori. Egyes helyeken és bizonyos mélységekben azonban olykor nagy mennyiségben gyüjtik, úgyhogy ezeken a pontokon a legközönségesebb mélytengeri halak közé tartozik. Nem lehetetlen, hogy ívás céljából verődnek össze, erre azonban eddigelé semmiféle bizonyítékunk sincs.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi