2. család: Kígyónyakú teknős-félék (Chelydidae)
2. család: Kígyónyakú teknős-félék (Chelydidae)
Így nevezzük a nyakfordító teknősök második családját, melynek tagjai általában hasonlítanak a pelomedúzákhoz, de nyakukat egyáltalában nem tudják behúzni, hanem oldalt a hátpáncéljuk szegélye alá csapják, melynek többnyire jól látható tarkólemeze van. A 13 szarupajzzsal borított haspáncélt csak 9 csonttábla alkotja. A csontos halántékív minden kígyónyakú nemben hiányzik. A szájpadláscsontokat az ekecsont választja el egymástól. Az orrcsontok rendesen megvannak; az elülső homlokcsontok nem nőttek össze egymással, az alsó állkapocs ágait pedig az állszögben varrat köti össze.
A kígyónyakú teknősöknek 27 faját ismerjük, melyek 10 nembe sorolhatók. Valamennyinek Dél-Amerika, Ausztrália és Új-Guinea a hazája.
Régebben azt hitték, hogy a lágyhéjú teknősökhöz hasonlóan a kígyónyakú teknősök is bizonyos mértékig kopoltyúkkal lélekzenek. Ez azonban nem bizonyododott be. Tojásrakásuk különleges módjáról Mc Cooey ír. A nőstény ugyanis vizet hord arra a helyre, melyet fészkéül kiválasztott, hogy a talajt megpuhítsa s így a lazább földben könnyebben áshasson. Az állat sokszor 300 m-nyire is eltávozik a folyótól s egész vízkészletet visz magával, melyet ásás közben időnként a készülő gödörbe öntöget a száján keresztül. Legalább félliternyi vízre van szüksége, hogy mintegy 18 cm mélyre jusson. Ha az eredetileg magával hozott vízkészlet nem elegendő, akkor a következő reggelen megint vizet hoz magával s így folytatja munkáját. A tojásokat, mindössze 15–36 darabot, hatos sorokban helyezi el, amivel a gödörke meg is telik.
1. Cafrangos teknősök (Chelys Dum.)
2. Kígyónyakú teknősök (Hydromedusa Wagl.)
3. Ausztráliai kígyónyakú teknősök (Chelodina Fitz.)
4. Szegett kígyónyakú teknősök (Hydraspis Bell)
