1. alrend: Sertefarkú pókskorpiók (Uropygi)
1. alrend: Sertefarkú pókskorpiók (Uropygi)
Sertefarkú pókskorpió (Telyphonus caudatus L.).
Testük nyujtott alakja jellemzi az idetartozókat; fejtorjuk hosszúkás; potrohuk tizenegy, sőt tizenkét szelvényre osztott s a végén vékonyszálú farkot (flagellum) visel, melynek azonban fulánkja nincsen. Helytelenül tüdőzacskóknak nevezett rejtett üregekben fekvő leveles tracheákkal lélekzenek, miként a skorpiók. Különösen a Telyphonus-félék flagelluma hosszú, sörtealakú [Ezeket Lósy József „sörtefarkú álskorpiók” néven ismertette „Az Állatok Világa” előző kiadásában. A régi írók „Phalangium”-nak nevezték őket, noha ez a név kaszáspókot jelent.]
. Az idetartozó fajok általában a forróégöv erdőségeinek nedves talaján tartózkodnak. Pergande fogságban tartott egy ilyen pókskorpiót; a terrarium homokos földjébe körülbelül 10 cm mély, ferde, csőszerű fészket vájt magának néhány nap alatt. Eleségűl csótányokat vetettek neki s ő ezeket megragadva a csőbe húzta, ahol nyugodtan eszegette prédáját.
A körülbelül 32 mm hosszú, sötétbarna, de a lábain kissé világosabb színű, hosszúfarkú Telyphonus caudatus L. Jáva szigetén nem ritka. A farka tövén két bűzmirigye nyílik; váladékának hangyasavas, maró szaga van. Ha izgatják ezt a pókskorpiót, úgy – Strubell elbeszélése szerint – oly mennyiségben szórja magából a gyorsan illó mirigyváladékot, hogy ez könnyű felhőfátyolként körülveszi a kis állatot.
A Telyphonus-fajok két pár leveles tracheával (tüdőzacskóval) rendelkeznek; közeli rokonaiknak, a Schizonotidae-családba tartózóknak ellenben csak egy pár ilyen lélekzőszervük van. Ez utóbbiak hátpajzsa a fejtorjuk közepe táján harántul vonuló barázdával kétfelé van osztva; farknyujtványuk rövid, csak egy-, két- vagy háromízű.
