MÁSODIK REND: Tüdőscsigák (Pulmonata)

Full text search

MÁSODIK REND: Tüdőscsigák (Pulmonata)
A mi csigáink legnagyobb része, szárazföldiek és viziek egyaránt, a tüdőscsigák rendjébe tartoznak, ezek tehát a mi legközvetlenebb ismerőseink. Valamennyien a levegőből lélekzenek, a vízben élők is, ezeknek tehát levegővétel céljából időnként fel kell emelkedniök a víz színére. Lélekzőszervük, a nevet adó tüdő, azonos az elülkopoltyús csigák kopoltyúüregével, amelyből azonban hiányzik a kopoltyú – helyesebben csak a lehető legritkábban van meg – és az üreg fala maga szolgál a gázcsere, vagyis az oxigén felvételének és a széndioxid kiválasztásának a szervéül. Ebből a célból az üreg boltozatát nagyon gazdag véredényhálózat szövi be s így a gázcsere a lehető legrövidebb úton végbemehet. Mivel a tüdő teljesen azonos az elülkopoltyús csigák lélekzőüregével, természetes, hogy elhelyeződése is ugyanaz, vagyis a hátoldalon, az állat feje, illetőleg nyakrésze mögött helyezkedik el. A kopoltyúüregtől a kopoltyúk hiányán kívül csak abban tér el nagyon jellemzően, hogy nem tág réssel nyílik a szabadba, hanem csak egy kerek nyíláson keresztül. A nyílás, tudományos nevén pneumostoma, rendesen az állat jobboldalán található, azonban a balra csavarodott házú fajokon megfelelően a baloldalon kell keresnünk. Ezt a nyílást minden nyugodtan mászó szárazföldi tüdőscsigán, házzal bírón és házatlanon egyaránt, jól lehet látni, de ha megérintjük az állatot s az visszahúzódik a házába, vagy ha házatlan s egyszerűen összehúzódik, a nyílás is bezárul, azonban csakhamar ismét láthatóvá válik, ami természetes is, mert hiszen az állatnak állandóan kell levegőt felvennie. Jól látható a vízben élő fajok lélekzőnyílása is, különösen akkor, ha erőszakkal a víz alatt tartjuk őket, mert ilyenkor csakhamar levegőhiány jelentkezik és az azzal küszködő állat kétségbeesve tágítja ki lélekzőnyílását, hogy valamiképpen levegőhöz jusson.
Ha felvágjuk a lélekzőüreg falát, láthatóvá válnak a benne elhelyezett szervek. Azt már említettük, hogy a boltozatát gazdag véredényhálózat szövi be. A véredények, legalább a nagyobb fajokon, mintegy kidagadnak a tüdő faláról és azt erősen recéssé teszik. Ha a legerősebben fejlett edényt követjük a lefutásában hátrafelé, akkor közvetlenül eljutunk a véredényrendszer középpontjához, a szívhez, amely szívburokba zárva a tüdő boltozatán rendesen jó hátul foglal helyet, és pedig a jobbra csavarodott fajoké a jobboldalhoz közelebb. Ha a csiga házán a megfelelő helyen egy kis rést törünk, nagyon jól megfigyelhetjük a szív lüktetését is, vagy megfigyelhetjük e nélkül az operáció nélkül is azokon a csigákon, amelyeknek a héja átlátszó. A szív kamrából és pitvarból áll, és pedig a pitvar a kamra előtt fekszik, ami természetes, mert hiszen abból az irányból áramlik a vér a szívbe, és pedig természetesen már megtisztult, ú. n. artériás vér, a csigák szíve tehát csakis ilyen vért tartalmaz.
A szívtől jobbra egy hosszúkás, rendesen sárgásszínű szervet láthatunk a tüdő boltozatán, ez az állat kiválasztószerve, a veséje, s végül ettől jobbra, a lélekzőüreg jobb zuga mentén egy csőszerű szervet látunk végigfutni, ez a végbél, amely, mint arról könnyen meggyőződhetünk, közvetlenül a lélekzőüreg nyílása mögött végződik. A bélcsatornáról magáról nem kell részletesebben szólnunk, mert annak egész berendezését eléggé behatóan ismertettük a csigákról szóló általános bevezetésben. De azt mégis meg kell említenünk róla, hogy lefutásában rendesen négy hurkot ír le, egy része kitágul gyomorrá s ebbe egyszerű vagy kettős „máj”-vezeték nyílik be. A szájüreg legelején, annak a hátoldalán rendesen egyetlen állkapcsot találunk, egy félköralakúan meghajlott, erős konchinlemezt; de vannak olyanok is köztük, melyeknek ez a szerve eltünt (az ú. n. ragadozó tüdőcsigák legnagyobb részének). Radulájuk távolról sem olyan változatos, mint az elülkopoltyúsoké, de azért korántsem egyhangú; egy-egy sorában rendesen nagyon sok fog van, a középsőfog rendesen háromhegyű, a mellékfogak kéthegyűek, a peremfogak pedig vagy alacsonyabbak a többinél és a perem felé fokozatosan egyre kisebbekké válók, vagy pedig hosszú tövis- vagy áralakú képződményekké lettek, sőt lehetséges az is, hogy a radula valamennyi foga áralakú; ilyen radulája van a ragadozó tüdőscsigáknak. De azért vannak a radulának másféle változatai is.
Központi idegrendszerük sokkal tökéletesebb, mint az elülkopoltyúsoké, ami abban nyilvánul meg, hogy valamennyi idegdúcuk a nyelőcső körül csoportosult s ott e dúcokból és az azokat összekötő, nagyon rövid idegfonatokból álló garatideggyűrű alakult ki. Így természetesen nagyon megrövidült a pleuroviscerális connectivum is, s ami nagyon fontos, megrövidülése következtében elveszítette csavarodottságát. Azonban azért megvan az összeköttetés ebben a tekintetben is az elülkopoltyúsok felé, mert van azért egy tüdőscsiga, a Chilina Gray, amelynek ez az idegnyujtványa hosszabb és felismerhető rajta még a csavarodottság is. Az érzékszerveik közül majdnem mindig jól fejlettek a szemeik, amelyek mindig a fejen lévő tapogatóik végén vagy azok tövén foglalnak helyet. Hogy ezeknek a működése mennyire bizonytalan, arról a bevezetésben már volt szó. Tapintószerveik, a fejen lévő tapogatók száma két vagy három pár, de nagyon ritkán hiányozhatnak is. Helyzetérzőszerveik mindig jól fejlettek, amire szükségük is van, hiszen valamennyien többé-kevésbbé élénken mozgó lények.
Valamennyien hímnősek, ivarszerveik rendesen eléggé bonyolult szerkezetűek, mert vezetékein mindenféle járulékos szervek alakulhatnak ki. Kisebb részük elevenszülő, nagyobb részük petéket rak. Az édesviziek petéi aprók s az anya kocsonyás anyagba burkolva növényekre, kövekre és más efféle tárgyakra erősíti őket. A megtermékenyítés mindig belsőleg, tehát párzás útján megy végbe. Párzószerveik éppen úgy, mint ivarkészülékük többi része is, el vannak rejtve a test belsejébe s az állat onnan csak párzás alkalmával türi ki őket, annak végeztével pedig ismét visszahúzza őket. Nemcsak a szárazföldieknek, hanem a vizieknek sincs szabadon úszó veliger lárvájuk s ilyennel mindössze a tengerpart övében élő Oncidium-félék és Ellobiidák szaporodnak, azonban a vitorla nyomai azért gyakran még felismerhetők.
A bevezetésben már bőven volt szó róla, hogy ezeknek az állatoknak az élete elsősorban attól függ, mennyire tudják megőrizni testük vizét, s hogy legjellemzőbb szervezeti berendezéseik éppen a vízvédelem problémájával kapcsolatosak. Elterjedésüket természetesen elsősorban ez a körülmény dönti el, de jellemző a tüdőcsigák nagyfokú alkalmazkodóképességére, hogy bár ennyire fontos szerepet játszik életükben a víz, egyes képviselőik mégis megtalálhatók még a legszárazabb, sivatagszerű területeken is, mint ahogy otthon vannak a szárazon csaknem minden olyan területen, amelyet nem fed örökös jég.
A tüdőscsigák rendjét az alábbi két alrendre osztjuk fel.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi