1. ALREND: Bunkós medúzák (Trachymedusae)
1. ALREND: Bunkós medúzák (Trachymedusae)
Ebbe a rendbe a hydra-állatok azon csoportját foglaljuk össze, melyeknek a faj életében a fő fejlődési formát nem a polypocska, hanem a medúza képviseli.
A képünk az ernyő tetőrészével lefelé fordult s ebben a helyzetében a tenger vizében mozdulatlanul, csendesen alásüllyedő bunkós medúzát, a Gonionemus murbachi Mayert mutatja be. Amerikai búvárok a woods-holli tengeri élettani állomáson nevezetes kísérleteket végeztek ezzel az állattal. Azt mondják, hogy a 2 cm. szélességű meduza gyönyörű teremtménye a természetnek: a teljesen átlátszó, lapos harangot négy élénk sárga vagy barna sugárcsatorna keresztezi, melyek a központi fekvésű sötétbarna gyomorból ágaznak szét. A harang szegélyét mintegy 80 gyöngéd fogókar övezi. Minden egyes kar tövében fénylő smaragdzöld folt tündöklik. A fogókarok pedig veszedelmet jelentő gyöngyöktől csillognak, melyek csalánsejtek ütegeit rejtik magukban. Minden egyes kar hegyén piciny szívókorong helyezkedik el, melynek segítségével a meduza fölfelé fordított szájnyílásával vizinövényekre kapaszkodik föl.
A Gonionemus murbachii Mayer alásüllyedő helyzetében: halászó állásban
Perkins leírásában olvassuk, hogy ezek az apró állatocskák lebilincselő életet élnek. Szürkületkor vagy borult időben igen elevenen mozognak. A harangnak erős, ritmikus lüktetése közben összehúzott fogókarokkal úsznak fölfelé. Abban a pillanatban, mikor a víz tükrét megérintik, megfordulnak, a harang laposra szétterül, a fogókarok oldalt vízszintesen kinyújtóznak s az állatok ebben a tartásban, mint valami hatalmas, csalándfonalakból szőtt háló, csendesen alásüllyednek s így halásznak naphosszat. Más alkalommal tengeri füvekre tapadnak és a vízben szétterjesztett fogókarjaikkal mint valami láthatatlan, halálos csapdák, várják áldozataikat, a piciny rákokat és a halakat.
Néhány bunkós meduzát az édesvizekből is ismerünk. A Craspedacusta (Limnocodium) sowerbii Lank., az a 12 mm széles és több mint 200 fogókarral fölszerelt medúza Londonból és Lyonból vált ismeretessé s egy alkalommal a müncheni botanikus kertben is fogták az egyik tavirózsamedencében. Északamerikában gyakori. A Viktória- és a Tanganjika-tavakban, továbbá a Niger-folyóban a Lymnocnida nemzetségnek különböző tagjait fogták.
A bunkós meduzák legszebb képviselője az ormányos meduza: a Geryonia proboscidalis Forsk. (Carmarina hastata Haeckel, melyet a kép s az egyik többszínnyomású táblánk tüntet föl. Itt a tojásból azonnal szabadon úszó meduza fejlődik; s ennélfogva az állat a világnak minden meleg tengerében elterjedt. A Földközi-tengerben tavasszal a legközönségesebb élő lény. Tökéletes átlátszósága teljesen védi az ellenségtől, olyannyira, hogy még a rájok vadászó természetbúvár is nehezen veszi észre a tenger fölső rétegében itt-ott hemzsegő tömeget. A fiatalok különösen kristálytisztán átlátszók; az öregebbeket azonban fehéres vagy halvány, illetve tompa rózsaszínű csiraszerveikről a közelből könnyebben észrevehetők. Tompafehéren derengnek át a testen a korongszéli körcsatornából kinövő és vakon végződő bélágak is. Minden radiális csatorna között hét vakbelet találunk; ezek arra valók, hogy a harangban mentül jobban szétoszoljék a táplálék. A zsákmány a plankton piciny rákjaiból kerül ki s annak megragadására 6 nyúlánk fogókar szolgál, melyek négyszer oly hosszúra is kihúzódnak, mint a szintén hosszú gyomornyél. A fogókarok a zsákmányt a gyomornyél végén lévő fodros szájcsőhöz vezetik, ahonnan a mindjárt fölötte fekvő gyomortérbe jut a táplálék. A sugárcsatornák innen szaladnak a nyélen végig föl a harangtestbe. Ha valamiféle inger akár a harang szegélyét, akár pedig valamely fogókart ér, akkor a gyomornyél mint valami ormány, az illető hely felé fordul, míglen a száj az ingerelt helyet nem érinti.
Carmarina (Gergonia) hastata (Stempel: Zoologie im Grundriss)
