CSENGERY ANTALNAK. PUSZTA-SZENT-LÁSZLÓN, július 22-én 1864.
358CSENGERY ANTALNAK.
PUSZTA-SZENT-LÁSZLÓN, július 22-én 1864.
[151]
PUSZTA-SZENT-LÁSZLÓN, július 22-én 1864.
[151]
Kedves barátom! A váratlan súlyos csapás annyira megzavart, hogy alig bírok magamhoz térni. Szegény hazánk! Most, midőn annyira szüksége volna minden hű fiára, egymás után dőlnek ki a jó ügynek támaszai. Elhunyt barátunk halála pótolhatlan veszteség a hazára, s kétszeresen fájdalmas az nekünk, kik vele bensőbb barátsági vizonyban éltünk. Isten oltalmazza hazánkat s védjen, vígasztaljon mindnyájunkat.
Szomorú tartalmú leveledet tegnap előtt reggel vettem, s nem valék képes azonnal válaszolni. Ugyanakkor, ugyanazon perczben vettem a távirati tudósítást is, melyet boldogúlt özvegye a halálozás napján, 17-én, délutáni 5 órakor 30 perczkor adott fel Salzburgban, Kanizsára intézve s az én tartózkodási helyemet is bele írva. Ezen távirati tudósítás megérkezett Kanizsára ugyan 17-én, délutáni 7 órakor ötven perczkor. Kanizsa ide négy mérföld, de a távirati hivatal nem fogadott gyalog vagy lovas embert, ki a távíratot ide hozta volna, hanem elküldötte azt másnap, azaz 18-án délutáni két órakor póstán Zala-Egerszegre. A pósta-járás Kanizásról Egerszegre, Csáktornya, Lendva, Lövő felé megy, s ez az út 14 mérföld; s így a távirat 14 mérföldnyi útat tett póstán, hogy egy mérfölddel közelebb legyen hozzám, mint Kanizsán volt. Egerszegen a távírat 19-én érkezett meg, s ott ismét vártak 359vele, míg gyalogpósta, ki innen hetenként kétszer jár e a levelekért, bemegy; – s így törrtént, hogy én a táviratot Kanizsáról 4 nap múlva kaptam meg.
A temetés idejét még most sem tudom. Egyébiránt alig hiszem, hogy elmehetnék, mert egészségem még most sem állott helyre. Egy hétig erős hurutban s lázban szenvedtem. Most a baj enyhűlt, a láz megszűnt, a hurut is nagy részben szűnik, de egészségem még egészen nem állott helyre.
Isten veled! Nődet, kedves kományasszonyt szívesen tisztelem, gyermekeidet csókolom, hű barátod
DEÁK FERENCZ.
Jegyzet. Kevés ember tehetségét becsűlte s méltányolta annyira Deák, mint Szalay Lászlóét, a kivel még a negyvenes évek elején, a bűntetőtörvénykönyv készítésének alkalmával lett barátsága bensőbbé. Ismeretes, hogy az első magyar miniszteriumban is Szalay László volt államtitkára Deáknak, mint igazságügyminiszternek. Mint az itt közlött levelek (l. a 39. számúnak jegyzetét s a 63. sz. levelet) mutatják: Szalay, úgy is mint államférfiú, úgy is mint jogtudós már azon időkben is egyiránt a legelsők közé tartozott. Könnyen érthető tehát Deák mély megindúltsága s lelki rázkódása régi hű barátja, a nagy történetíró halálakor.
