A HONOSÍTANDÓKRÓL.

Full text search

403A HONOSÍTANDÓKRÓL.
A KK. és RR. 1840. ápril 16-kán tartott kerületi űlésében többen a követek közül a Magyarország körül érdemeket szerzett külföldiek egynémelyikét a honosítandók sorába ajánlották fölvétetni.
Deák Ferencz: A mennyiben idegenkedést tapasztal némelyeknél a honosításra nézve, hivatkozik a históriára, hogy az által inkább nyert, mint vesztett a haza, mert sokaknak maradékaiból jeles hazafiak váltak. Volt mindig, van is itt köztünk oly jeles hazafi, hogy óhajtanám, vajha a legtörzsökösebbek hozzá hasonlók volnának. (Éljenzés, mely Wenckheim Béla b. békési követet illette.) Nem szorult arra hazánk, hogy az idegenek közt keressen magának ellenséget. Azok, kik törzsökös magyarságukban büszkélkednek, felejtik, hogy kezdetben az ő eldődeik is indigenák lehettek; mert bizony kevés már azon tősgyökees nemesség, mely Árpáddal együtt jött volna ki Ázsiából. Részéről a kit csak bevenni nem gúny, beveszi. Ha már belföldiekkel nem lehet, legalább olyanokkal szaporíttassék a honfiak száma, kinek maradékiból a história bizonyítása szerint még jó hazafiak származhatnak.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi