A MAGYAR NYELVRŐL.
A MAGYAR NYELVRŐL.
A KK. és RR. 1839. október 25-dikén tartott kerületi űlésökben tárgyalták a nádornak az október 24-dikén tartott vegyes űlésben tett nyilatkozatát, melylyel ő felségének a magyar nyelvű föliratok tárgyában kijelentett abbeli szándékát közölte az ország rendeivel, hogy hajlandó a RR. ez irányu kivánatának elfogadására, s csak azt óhajtja, hogy mivel itt törvény változtatása forog kérdésben, az ország rendei szokott módon terjeszszék föl ez iránt föliratukat. Klauzál Gábor indítványozta, hogy a tudakozó föliratban, melylyel különben is több tárgy lesz összefoglalva, kéressék meg ő felsége, fogadja el az ezentúl csupán magyar nyelven irandó fölterjesztéseket. Pázmándy Dénes, Komárommegye követe, ellenben kiemelte, hogy nem tud rá példát, melynél fogva a nemzetnek azt, a mit a nádor közbenjárásával 327megnyert, még fölirat útján kellett volna kérni. Fölhozta az 1805-diki országgyűlést, a mely columnaliter magyar és latin nyelven tette fölterjesztéseit, okul azt adván, hogy ő felsége már 1792-ben motu proprio megengedte az ily módu föliratot. Mindjárt magyar nyelven kivánt fölirni.
Deák Ferencz: Komárom követével egyetértene, ha már a jelen kir. válaszszal megegyezett volna ő Felsége az egyedül magyar fölirásban; de még ez iránt előbb a szokott módu felterjesztésre utasíttatunk. Mi a felhozott példát illeti: ez ide nem alkalmazható, mert a nádornak mostani eljárását nem lehet nádori közbenjárásnak venni, a mennyiben ez nem oly eset, hogy közbenjárásra volna szükség. A mult országgyűlésen is, midőn az V. Ferdinánd czím iránt meg nem egyezhetett egymás közt a két tábla, végre boríték nélkül vitte föl a nádor a feliratot, de sem az akkori, sem mostani eljárása még nem nádori közbenjárás. Az 1805-iki példa pedig nemcsak nem hasonlít, sőt ellenkezik a mostani esettel, mert akkor még nem volt törvény, mely a feliratok módját elhatározta volna; a fejedelem önként megegyezett a nemzet azon természeti jogának gyakorlásában, hogy két nyelven tegye felterjesztéseit, de már az 1805-iki országgyűlés elhatározá a két nyelvű feliratokat, ettől pedig még föl nem menteténk. Bár mint kivánnám – úgymond – egyedül nemzeti nyelvünkön tenni mindjárt a felirást, de ez még most nem volna népszerü, mert sok hidegen okoskodó ember azt mondaná: íme ő Felsége megegyzését nyilvánítá a nemzeti kivánat elfogadására, csak még egy felirást kivánt a szokott módon hozzá intéztetni, s az ország rendei ezt nem teljesítették, hanem via facti hajtották végre szándékokat. Egyébiránt a csongrádi követ javaslatának elfogadása után is fenmarad még azon út, hogy ha tagadó választ kapunk, akkor via facti tegyük egyedül magyar felirásainkat, és akkor a dolog popularisabb színt fog kapni, mert a fejedelem szavába helyezett bizodalomra lehet hivatkoznunk. (Felkiáltás: Elfogadjuk a csongrádi javaslatot!)
