II.
158II.
A KK. és RR. 1835. augusztus 8-dikán tartott kerületi ülésökben tárgyalták a főrendeknek a szólás szabadsága kettős sérelmére vonatkozó 4-dik üzenetét. A KK. és RR. azon fölszólítására, hogy kéressék meg a nádor azon bizalomnál fogva, melylyel iránta az egész haza viseltetik, s a melynek a megsértett szólás szabadsága tárgyában az 1807-diki országgyűlés alatt oly hiven megfelelt, a törvényes közbenjárásra, a főrendek azt felelték, hogy a nádor már a szóban levő tárgyak fölvételénél osztozott a főrendi tábla elveiben, s eddig pártolt nézeteinél állandóul megmarad; mivel pedig az 1807-ki sérelemtől, mint a mely onnan eredt, hogy egy szónok a rendszerinti kihallgatás és elitélés nélkül megbüntettetett, a jelen tárgyak velejükre nézve egészen különböznek, a nádor a közbenjárás iránt kijelentett kivánságot nem teljesítheti.
Deák Ferencz: A dolgot igen egyszerűnek látja. Két út állott a RR. előtt szabad választásra: közbenjárás és fölirás. A szónok ugyan az első iránt nem nagy vonzódással viselkedett; de a KK. és RR. többsége be akarta bizonyítani, hogy minden közelítő lépésre kész, mely által a nélkül, hogy a nemzet jussai föláldoztatnának, az egyesűlés eszközöltethetik; a nemzet bizodalmánál fogva tehát jónak látta a főherczeg nádort törvényes közbenjárásra fölszólítani. A nádor ezt el nem fogadta; erről a szónok nem tehet, s a KK. és RR. sem tehetnek. Annyi mindazonáltal igen természetesen következik, hogy már most nincs miben válogatniok, hanem a felirathoz kell ragaszkodniok. A mi az 1807-diki esetet illeti, igaz ugyan, hogy akkoron két oka volt az aggodalomnak, az egyik, hogy országgyűlési tag gyűlésben mondott szóért büntetésre vonatott, a másik, hogy ez birói itélet nélkül történt. De korántsem áll, mit a főrendek mondanak, mintha t. i. csak abban találtak volna a KK. és RR. sérelmet, hogy b. Vay Miklós idézés és itélet nélkül büntettetett, hanem találtak abban is, hogy a szólás szabadsága megsértetett, különben józan logika szerint nem azt kellett vola kivánniok, hogy b. Vay a büntetés alól fölmentessék, hanem azt, hogy a kir. tábla elé idéztessék, s a nádor is nem azt nyerte volna feleletül a fejedelemtől, hogy semmit sem akart tenni, a mi a szabad szólást korlátolhatná, hanem azt, hogy itélés nélkül büntetni senkit sem akar. Ezeket csak azért hozta föl, hogy elismerni ne látszassék, mintha 1807-ben a szólás szabadságát nem találták volna megsértve az ország rendei. Most egyébiránt nincs más hátra, mint a föliratnál maradni. Elveink ellen a főrendek okokat 159nem mondanak, s a semmire igen könnyű a felelet. Az intermediatió el nem fogadása fölött a szónok nem igen sokat tépelődnék; az 1807-diki példára pedig röviden feleletül adná, hogy a szólás szabadságát akkor is megsértve találták az ország rendei.
