A HELYZET BÉCSBEN.
A HELYZET BÉCSBEN.
Lónyay Menyhért 1865. február havában Bécsben időzött s a magyar conservativ férfiakkal és a német liberalisokkal gyakrabban értekezett. «Legelőbb – írja naplójában – Sennyey Pál barátomat kerestem fel. Beszélte, hogy valószínű a magyar országgyűlés összehívása. Már most a bureaukratikus körök is dolgoznak rajta abban a reményben, hogy sikerre az országgyűlési tárgyalások nem vezetnek, a mi az ő titkos óhajtásuk. Azt azonban Sennyey nem hiszi, hogy a jelen év őszénél előbb jönne össze. Sennyeytől – folytatja Lónyay – Apponyi Györgyhöz mentem. Érdekes volt egyik nyilatkozata, mert mutatja, hogy mennyire különböző elemekből van a magyar conservativ párt összealakítva. Apponyi közel áll Deákhoz. Elbeszélte, hogy ő a császárnak nem egy ízben mondta meg, hogy csak 255akkor lehet bizton várni kiegyenlítést, ha az 1848-diki törvényeket az országgyűlés egybehivása előtt a fejedelem formailag elismeri, a minek nem lehet alaposabb kifejezése, mint ha kanczellár helyett magyar miniszterelnököt nevez ki, s ennek ellenjegyzésével hívja össze az országgyűlést. E nélkül, akárki a kanczellár, hatalmas kormányt, illetőleg őszinte kiegyenlítési pártot alakítani nem lehet. Apponyi azzal a hasonlattal élt, hogy ha ma nevezik ki Zichyt, a ki pedig az országban eléggé népszerűtlen személy, magyar miniszterelnöknek, mint ilyen erősebb pártot teremthet, mint ha Deák Ferenczet neveznék ki kanczellárnak s ezzel az októberi diplomát helyezik vissza érvényébe. Azt a hírt is hallottam, hogy a császár akarja az országgyűlést, sőt azt mondotta volna, hogy nem bánja, ha a dieta eltart két évig is, csak a korona jogait hagyják sértetlenül. Mindabból – folytatja Lónyay – a mit eddig hallottam, ide értve a többi napok tapasztalatait is, a következőket vonhatom le:
Vannak a legmagasabb körökben tekintélylyel bíró egyének s ezeknek Esterházy Mór miniszter a legfőbb tolmácsuk, a kik hisznek a kiegyenlítésben, de csak egy úton gondolják azt elérhetőnek, s ez: két dieta, az egyik Bécsben, a másik, nem mondom Pesten, de Magyarországon, oly szűk körrel, mint 1848 előtt a magyar volt; a közös ügyek elintézése fejedelmi jog maradna; tehát két dieta és egy absolut igazgatás, talán tanácsadó Staats- vagy Reichsrathtal. A liberalis közvélemény és a mostani Reichsrath baloldalának nagy része őszintén kíván kiegyenlítést, s egy közös testületet a dualismus alapján szervezve, de tisztán alkotmányos formákkal; hiszik, hogy így a monarchia alkotmányos lesz és fönnállhat, pénzügyeit rendezheti, hatalmi állását visszanyeri. Schmerling és a bureaukratia nem akar mást, mint à la Erdély magyar országgyûlést és innen oly reichsrathbeli küldötteket, minõk az oláhok és ruthenek, tehát octroi alapján egy látszólagos képviseleti többséget. A magyar conservativek egy része, Apponyi, Sennyey, Ürményi tisztán azt akarják, mint a Reichsrath baloldala és még sincs köztük semmi kapcsolat, semmi érintkezés; az utóbbiak az elõbbieket aristokratáknak tartják és nem bíznak bennök; ezek meg õket demokratáknak hiszik. A conservativek többi része megy azon nézettel, melynek képviselõjéûl Esterházyt tekintik.»
