BARTAL ÉS ESTERHÁZY A MAGYAR KÉRDÉS MEGOLDÁSÁRÓL.
BARTAL ÉS ESTERHÁZY A MAGYAR KÉRDÉS MEGOLDÁSÁRÓL.
Lónyay Menyhért gróf 1865. október havában találkozott Bécsben Bartal Györgygyel, a helytartótanács alelnökével s Esterházy Mór miniszterrel. «Bartal – írja Lónyay naplójában – a helyzetről azt mondotta, hogy a szerepek jól föl vannak osztva. Mailáth határozatlan elvű, még jó Bécsben, ő egyik lábával az 1848-diki alapon áll, a másikkal az októberi diplomáén. Esterházy, a ki nagyon bírja a fejedelem bizalmát, egészen októberi ember. Belcredi hasonlókép. Ennélfogva nagyon szükséges oda oly ember, a ki lavirozni szeret mint Mailáth. Az országgyűlés pressiója majd áttereli a 48-diki alapra. Midőn kérdém, miként gondolkozik a közös ügyekről, nézeteit így fejtette ki: A magyar országgyűlés választ minden esztendőben delegátiót. Ugyanezt teszi a bécsi szűkebb Reichsrath; bővebb nem lenne. A közös ügyek végre is a közös budgetre, indirect adókra, kereskedelmi, vám- és főközlekedési ügyekre vonatkoznak. Ezek iránt a birodalmi miniszterium készíti el a javaslatokat, a melyek a külön ülésező két delegatio elé terjesztetnek. A két delegatio bizottságot küld ki, s ezek már együtt ülnének, közösen tárgyalnák a kormány előterjesztéseit és két nyelven, magyarul és németűl, készítenének róluk jelentést. Mind a két delegatio külön senatusban tárgyalná ezen előterjesztéseket, s egymással üzeneteket is válthatna. Ha egyezség jön létre és a fejedelem sanctionálja, törvénynyé 353válik. Ha nem egyezhetnének meg, csak ez esetben tartanának vegyes ülést, s itt szavazás útján döntenék el a függő kérdéseket.»
Az Esterházyval folytatott beszélgetéséről ezeket írta naplójába Lónyay Menyhért: «Azt mondotta, hogy látja a nehézségeket, melyek a kiegyenlítésnek útjában állanak, de azt hiszi, hogy a megoldás nem lehetetlen, ha kölcsönös jóakarat és bizalom is hozzája járul. Érdekében tartja ő mindenek fölött a magyar elemnek, hogy őszinte kibékülés jőjjön létre. Előadta, hogy több éveken át falusi magányban élt. «Ich bin in aller Ruhe in meinen Wäldern gesessen.» Nem is gondolta, hogy valaha még a cselekvés terére is lépjen. Ötödfél évig élt most Bécsben hivatalban nagyobb munka nélkül, míg nem jött el ennek ideje, mert érni kellett hagyni a dolgokat. Higyje el, mondá, hogy ez alatt az idő alatt igen sokat tapasztaltam. Látta és tapasztalta a nemzetiségi agitatiókat ellenünk. «Diese Sachen lassen sich besser vom Stephansthurm, als vom Blocksberg beurtheilen.» A Nemzetiségünk érdekében szükségesnek tartja a választási qualificatio revisióját és a census emelését. A másik veszedelmes dolog a 17 éven át fölnevelkedett bureaukratia, melynek fondorkodásait ismeri, mely a reá nézve kedvezőtlen időkben elbúvik, hogy annál elevenebb fondorlatokkal lépjen ismét elő, ha megnyilik a tere. Szólott a megyei rendszernek józan és nemzeti alapokon való átalakításáról. Szóval a gyönge szavú, hideg modorú, magyarul nem tudó kis ember oly melegen érző magyar, mint bármelyikünk és százszorta magyarabb, mint a kosmopolitikus eszmékkel saturált jövő-pártiak, kik csak a demagogia csillogó árnyképei után kapkodnak, mint...... Azonban nem dualista. Midőn én szóba hoztam, hogy erre kell törekedni, nem helyeslé.» Sennyey – folytatja Lónyay – a dualismus alapján áll. Mailáthról azt hallám, hogy ezt Esterházynak még nem merte megmondani. Belcredi positive fœderalista, a tartományok csoportjainak eszméjéhez ragaszkodik, öt udvari kanczelláriát kíván.
