VISSZAVONULJON-E A DEÁK-PÁRT?

Full text search

VISSZAVONULJON-E A DEÁK-PÁRT?
A Pesti Napló nem szünt meg a korona azon tanácsosai ellen fordulni, kik, a bécsi lapok jelentése szerint, a közösügyi javaslat országgyűlési tárgyalásának szerencsés befejezése előtt nem tartották kinevezhetőnek a magyar minisztériumot. A Napló ismételve kifejezte azon aggodalmát, hogy ha nem nevezik ki a minisztériumot, s ez nem teszi létezésének kérdésévé a tizenötös bizottság javaslatának elfogadását, akkor a Deák-párt az országgyűlésen kisebbségbe fog jutni.
1866. október 23-dikán Kemény Zsigmond br. kifejtette, hogy a viszonyok mind kedvezőtlenebbekké válnak, a bizalom csekély maradványai is tünedeznek, s hogy azon országgyűlési párt, mely a tizenötös bizottság munkáját hiányosnak, sőt veszélyesnek tartja, fáradozásait naponkint mind inkább látja a sikertől koronázva. Vajjon – kérdezte – lehet-e oly optimismus, mely azon kecsegtetéssel táplálkozzék és ámítsa magát, hogy ha minisztérium nem neveztetik ki, egy rescriptumnak az országgyűléshez leküldésével rendezni lehet a közös érdekek tárgyalását? «Vagy talán – folytatta – a mit a kormány elmulaszt, azt teljesítse a Deák-párt, melynek a kormányhoz semmi köze, s mely végtére is szabadelvű és ellenzéki, s mérséklésének más díját még eddigelé nem vette, mint azt, hogy a mikor fékezte a szélső nézeteket, ugyanakkor a bécsi intentiók állandólag a baloldal malmára hajtják a vizet? Lehet-e tőle azt várni, hogy más tévedéseiért magát ostoroztassa?» «Nem látjuk át, hogy egy egész párt is miért ne vonulhasson vissza a tevékenység és indítványozás teréről, ha fáradozásainak és áldozatainak eredményei ellene fordíttatnának, s ha a mások baklövéseiből eredt kisebbségénél fogva a parlamentarismus kivánatának teend eleget azzal, hogy oly térről vonul vissza, mely különben is őt többé meg nem illetné. Azt senki se várja tőlünk, hogy, mint 1861-ben történt, ellenfeleinktől kölcsönzött szavazatokat fogadjunk el azért, hogy őket az indítványozás és főszerepvitel kellemetlen és tán koczkáztató dicsőségétől föloldozzuk.»
67A Pesti Napló október 28-diki számában eme közlemény jelent meg:
A Wanderer pesti levelezője a Pesti Napló október 23-diki czikkének alkalmából, e czikk jelentőségét constatáló bevezető sorai után, ekként ir:
A Deák-párt tehát, ha a kormány megmarad eddigi eljárása, eddigi tévedései mellett, a jövő ülésszakon visszavonul a tevékenység és indítványozás teréről, átengedi a tért a kormánynak és a baloldalnak, a kormánynak, mely a Deák-párt eddigi mérsékletét és áldozatait azzal viszonozta, hogy további befolyását lehetetlenné tette, s átengedi a baloldalnak, mely a tizenötös bizottság pontozatait nem csak hiányosaknak, de veszélyeseknek is tartja. Ám kisértse meg a kormány, mely, úgy látszik, a Deák-pártban bírt támaszszal élni nem akar, a kiegyenlítést, ha czélja ez, az országgyűlés oly többségével, mely ugyan a tizenötös bizottság pontozatait is veszélyeseknek tartja, mely többség azonban épp a kormány eljárása következtében keletkezett. Ám vállalkozzék a baloldal az indítványozás és főszerepvitel nagy felelősséggel járó feladatára, a Deák-párt nyugodtan visszavonulhat; a teljesített kötelesség érzetével vonuland vissza, s azon öntudattal, hogy e visszavonulása épp oly kevéssé hátráltatja a kiegyenlítést, mint elő nem mozdíthaták azt eddig: mérséklete és áldozatai. Az országgyűlés eddigi többsége nagy készségének félremagyarázhatlan jelét adta; a kormány semmit sem tőn, mi által e készséget táplálni, viszonozni látszott volna, sőt ellenkezőleg, az első feliratra keletkezett kir. leirat még azon reményeket is megsemmisíté, melyeket a deczember 14-diki trónbeszéd támasztott. És mivel igazolá, mivel viszonzá a kormány az országnak bizalmát? A provisorium folytonossága által. Soha kormány oly országgyűlésen, melynek feladata a birodalom létkérdésének megoldása volt, előnyösebb helyzetben nem vala, mint a Mailáth-Sennyey kormány, mely ha hazájának jogait kellett védeni, egy tekintélyes és loyalis országgyűlési többségre támaszkodhatott, s mely kormány a kiegyenlítés alapjául szolgálható bizottsági munkálatban már bírta a kiegyenlítés zálogát, és megnyerte a lehetőséget, hogy a nemzet kivánságát teljesítse. A kormány azonban nem élt ez előnynyel. Épp oly merev negatióval élt az 1866-diki országgyűlés ellenében, melyen az előbbi határozati párt is a közös ügyek rendezésének munkájában részt vett, mint a milyennel élt az 1861-diki kormány azon országgyűlés irányában, melyen csak négy szótöbbséggel fogadtatott el a felirat. Az ily kormányt a Deák-párt, mely – mint Kemény mondja – «végtére is szabadelvű és ellenzéki», nem fedheti. A jövő eseményei felett itéljen a történelem, itélni fog a nemzet. A Deák-párt tetteiért elvállalja a felelősséget.
68Orczy Béla br. 1866. október 25. és november 4-dikén a következőket irta naplójába:
Október 25. Bécsben nagy hatást keltett, a mit Kemény Zsigmond a Deák-párt visszavonulásáról irt. Ezt a kiegyezési kisérlet megszakadásának tekintik a független elemek. Kormánykörökben valószínűleg nem nagyon bánják, mert ők többé-kevésbbé csak a hivatalban maradást tartják a fő föladatnak, s minden másnak jobban örülnek, mint az oly alkotmányos megállapodásnak, a mely őket hivataluktól megfosztaná. A mostani kormányférfiak és nehány elvbarátaik érzik, hogy csak az absolutismus tarthatja fönn őket, azért a mi ennek malmára hajtja a vizet, az ő érdeküket is előmozditja.
November 4. Mari azt irja Pestről, hogy ott az a hír jár, hogy Deák nem akar visszavonulni, ellenkezőleg oda törekszik, hogy a tizenötös bizottság munkálata a ház elé jusson. A kormány a miniszterium kinevezését már nem venné oly nehéz szívvel.
November elején Horváth Boldizsár a Pesti Naplóban négy czikkben szólott hozzá Kemény br.-nak a Deák-párt visszavonulását tanácsoló nyilatkozatához.
Horváth síkra szállott azok felfogása ellen, a kik politikai nagy tévedésnek hitték, ha valamely politikai párt a küzdő térről önként visszavonul, s kimutatni igyekezett, hogy az olyan párt, mely nem önmagáért, hanem bizonyos czélért alakult, önbecsülésének és a nemzetnek tartozik vele, hogy visszalépésével a nemzet erejét a további czéltalan küzdelemtől megóvja. Ennek igazolására előadta a Deák-párt alakulása okait és történetét. 1849-től 1859-ig Magyarország politikusainak szeme előtt csak egy czél lebegett: a pragmatica sanctión alapuló politikai, nemzeti és alkotmányos lételünk megmentése, mert «ha lehettek is egyesek, kiknek higgadtságát a fájdalom és keserűség túlszárnyalta, s kik az elszakadás által óhajtottak volna nehéz helyzetükből kibontakozni, ámde oly politikai párt, a melynek combinatióiban az elszakadás mint elérhető és elérni szándékolt czél szerepelt volna, nem létezett». A solferinói nap a hazai értelmiségnek egységes politikai phalanxát áttörte, s ez időtől fogva az ó-conservativek mind czélra, mind politikai taktikára nézve különváltak a nemzet zömétől. Az októberi diploma sarkpontját az egységes állam eszméje képezi, holott a pragmatica sanctio nem egységes államnak, hanem egy oly feloszthatatlan birodalomnak veté meg alapjait, mely egymástól független két államtestből álljon. E pártszakadás meghasonlást idézett elő a szabadelvű párt 69soraiban is. A párt egy része ugyanis nem hitt a hatalomnak komoly kiábrándulásában, s nem akarván azt megerősíteni azon hitében, hogy a nemzetet félrendszabályokkal kielégíthetni, teljesen távol kivánt maradni az úgynevezett csonka megyék megalakításától. Ellenben azok, a kik Deák Ferencz nézeteit fogadták el, nem akarták passiv maguktartásával az országgyűlés egybehívását késleltetni, s alkalmat akartak adni arra, hogy a hatalom a nemzet kivánalmait nem egyes feltolakodó és jogosulatlan coteriák, hanem magának a nemzetnek előterjesztéséből megismerje. S a megyék, az összes szabadelvű párt egyetemes részvéte mellett, csakugyan megalakultak. A hatalom azonban, be sem várva az országgyűlés összejövetelét, kibocsátotta a februári pátenst, mely nélkül az 1861-diki országgyűlés első felirata sokkal nagyobb többséget nyert volna. A második leirat, mintha egyenesen a Deák-párt ellen lett volna intézve, a párt kiinduló pontját, feltevéseit és számításait az utolsó határvonalig meghazudtolta, s igazolta azok jóslatát, kik azon országgyűlésen a határozati párthoz tartoztak, s kik a békülékenység politikáját előre sikertelennek hirdették. E leirat véget vetett a Deák-párt uralmának, s az ország közvéleményét a határozati párt táborába vitte át. A Deák-párttal megbukott az októberi férfiak politikája is. Schmerling négyévi kisérletei a monarchiának erkölcsi és anyagi bajait ijesztő módon növelték, s noha ennélfogva a nemzet bizalmának felélesztése igen nehéz és kétes feladatnak látszott, Deák Ferencznek 1865-dik évi húsvéti czikkére, mintegy varázsütésre, fordulat állott be a nemzet közérzületében. E percztől fogva a közvélemény gyeplője ismét a Deák-párt kezébe jutott; az országgyűlési választások a legtöbb kerületben mérsékelt szellemben ütöttek ki. A közös ügyek létezését, miről a nemzet nagy része egy évvel előbb hallani sem akart, s a mit Bécsben a kiegyezés egyetlen akadályául kiáltottak ki, a baloldal is elismerte, s csak a tárgyalás és elintézés módjára nézve volt eltérő a véleménye. A kormány azonban mit sem tett az engesztelékeny nemzettel szemközt. A trónbeszédben elfogadta ugyan kiinduló pontul a pragmatica sanctiót; csakhogy e kiinduló ponton úgy megfeneklett, hogy egy lépéssel sem indult tovább. Ellenben a sajtó terén és a törvényhozás egyik termében nyilt harczot üzent a parlamenti rendszernek; nyiltan követelte az 1848-diki törvényeknek előleges revisióját; szóval a kormány politikája határozott megtagadása volt az ország kivánalmainak. A Deák-párt mindemellett nem vesztette el türelmét, noha a talaj, a melyen állott, ingadozni kezdett alatta. Azonban bekövetkezett a königgrätzi katastrópha, s a közhangulat feszülten várta a kormány elhatározását. Magyarország nagyobb fontosságot nyert a monarchiában, mint valaha. A kormány tudta, hogy felelős 70kormány kinevezése nélkül a nemzetet nem lehet kielégíteni. És éppenséggel semmit sem tett, a mi arra mutatna, hogy az új helyzet követelményeinek és Magyarország várakozásának megfelelni hajlandó.
A Deák-pártnak erőt a bizalom adott, melyet a közvéleményben maga és a kormány iránt támasztania és föntartania sikerült. E bizalmat a kormány kiirtotta. Újabb bizalmat a párt nem kelthet, mert politikai becsületérzésével nem fér össze, másoktól bizalmat követelni, midőn a magáé is elveszett. Nagy hibát követett volna el a nemzet, ha nem lép rá az őszinte békülékenység azon ösvényére, a hová a Deák-párt vezette. E kisérlet volt az, a melyre a Deák-párt vállalkozott. Miután ez megtörtént, a párt föladata megszüntnek látszik. Visszavonulása kötelességévé vált azon pillanatban, midőn további szereplése csak megerősíthetné merev ellenállásában azon politikát, mely az egész nemzet ellen, de első sorban éppen a Deák-párt ellen küldözé nyilait.
Tisza Kálmán a Hon november 8-dikán megjelent számában a következő nyilatkozatot tette közzé:
«A Pesti Napló folytonosan oly czikkeket hoz, melyekben az okokat fejtegetvén, a melyek miatt az általa képviselni mondott párt a vezetést, többé meg nem tarthatja, ezáltal azt árulja el, hogy tudomása szerint legalább még most is hiányzik a hajlam, teljesíteni azt, mit az ország oly méltán várhatott. Részünkről úgy fogjuk föl a dolgot, hogy e czikkek a baloldal többségre jutásának lehetőségét a fölfelé gyakorlandó pressio érdekében mutatják föl, s ebben semmi hibát nem látunk, sőt bevalljuk, hogy a Naplónak teljes igazsága van, ha azt mondja, hogy csak az ő pártjának többségben maradásával lehet a kiegyenlítést a tizenötös albizottság többségének értelmében eszközölni, s hogy ha ezen párt a többséget elveszti, nem a kormány iránt engedékenyebb, de a nemzet jogai érdekében követelőbb többség fog alakulni.
Még abban is igaza van, hogy az első különbség az 1861-diki fölirati és határozati párt között a bizalombani különbségből eredt; csakhogy ma már az egyik rész nagyobb bizalom, a másik nagyobb bizalmatlanság által vezetve, nagy elvi különbség választja el az 1865-diki országgyűlés jobb- és baloldalát.
Elválaszt bennünket az, hogy mi ama javaslat által, melyet a közös viszonyokra nézve a tizenötös bizottság jobboldali többsége készített, s a melynek alapján látszanak minden combinatiói téve lenni, hazánk állami függetlenségét veszélyeztetve látjuk.
A jelen országgyűlés eddigi folyamán a modor, az erősebb vagy 71gyengédebb hang iránt lévén közöttünk a különbség, tudtunk engedni, s belenyugodtunk, hogy szelídebb modorban, hogy gyengédebb hangon fejeztessenek ki az ország jogos kivánalmai; de most, midőn szerintünk hazánk függetlenségének megóvásáról leend szó, kénytelenek leszünk fölvenni a küzdelmet, ha kisebbségben leszünk, s készek leszünk megállni szavunkat, ha, mit a Napló igyekszik elhitetni, a baloldal felé hajlanék a többség véleménye.
Készek leszünk, mert bár, a mint a dolgok ma állanak, nem biztathatjuk magunkat azzal, hogy a mi nézeteink elfogadtatnának ott, hol még a jobboldal kivánalmai is elvettetnek; de úgy hiszszük, hogy szent kötelességet teljesítünk, midőn az ellen, a mi szerintünk hazánk függetlenségét veszélyezteti, küzdeni fogunk. Úgy hiszszük, hogy mint kisebbség álljunk bár, vagy mint többség, a nemzet többsége méltányolni fogja működésünket, és valamint nem vádolja ma a jobboldalt azért, hogy nem tudta megváltoztatni a kormánykörök nézeteit, éppen úgy nem fogja a baloldalt vádolni a siker, az eredmény kimaradásáért.
Csak egyéni nézeteim azok természet szerint, melyeket itt elmondék; de nem hiszem, hogy csalódjam, ha azon véleményt fejezem ki, hogy a baloldal így fogja föl helyzetét, és sem mint kisebbség, sem mint többség nem fog a reá váró kötelesség teljesítésétől visszarettenni.»

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi