A képviselőház átalánosságban elfogadta az igazságügyminiszter javaslatát és rátért a részletekre. A 8. §. fölolvasása után fölszólalt Deák Ferencz.
Deák Ferencz: Az általam előbb beadott módosítvány folytán bátorkodom megjegyezni, hogy ezen 8–13. §§-ra bezárólag vonatkozik az én módosítványom, hogy t. i. ezeket és a bennök foglalt tárgyakat hagyjuk el és utasítsuk arra a miniszteriumot, hogy ezen 257tárgyakról részletes és kimerítő törvényjavaslatot terjeszszen elő. Mindenekelőtt azon kérdést kellene eldönteni, hogy ezen §§-at kihagyjuk-e, vagy nem? Mert ha a többség kihagyja, akkor minden további módosítvány fölösleges; ha pedig nem hagyja ki, akkor átmehetünk a §§-ra. (Helyeslés.) Megjegyzem azonban, hogy nem végig marad ki, mert már a 14. és 15. §. megmarad, mivel a botbüntetés eltörlésére vonatkozik a 14. §., a melyben az mondatik, hogy az ezen törvénynyel ellenkező törvények és szabályok eltöröltetnek, valamint a 15. §. is, mely szerint «ezen törvény végrehajtásával az igazságügyminiszter bizatik meg». Kimaradnának tehát a 8., 9., 10., 11., 12., 13. §§-ok. Ezen essünk tehát először át, s azután mehetünk tovább.
Horváth Boldizsár igazságügyminiszter a ház átalános helyeslése közben kijelentette, hogy a 8–13. §§-at visszavonja.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.