INTERPELLATIÓT SZABAD-E HOSSZASAN INDOKOLNI?

Full text search

INTERPELLATIÓT SZABAD-E HOSSZASAN INDOKOLNI?
A képviselőház 1871. ápril 3-dikán tartott ülésében Ghyczy Kálmán interpellatiót intézett a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a katholikus egyházi congressusra és az ettől megállapított egyházszervezetre vonatkozólag.
Az elnök megjegyezte, hogy azon figyelemnél fogva, a melylyel a ház Ghyczy hosszabb előterjesztését kisérte, nem szakította félbe a szónokot, s nem utalt a házszabályokra, a melyek szerint interpellatiót csak röviden indokolva lehet előadni; nehogy azonban ezen esetből következtetések vonassanak le, a jegyzőkönyvben meg kivánta említtetni, hogy ez kivételesen történt.
Az elnök kijelentésével szemben az ellenzékről azt vitatták, hogy a házszabályokban említett «rövid indokolás» az indítványokra vonatkozik. nem pedig az interpellatiókra.
Deák Ferencz: Kár nekünk a fölött vitatkozni, hogy röviden vagy hosszasan lehet-e az interpellatiót indokolni; annyival inkább kár volna erről vitatkoznunk, mert ezen fogalom: «rövid» vagy «hosszú» a tárgyhoz mérendő és igen sokszor, a mi terjedelmére 324nézve hosszúnak látszik, a tárgyhoz képest nem hosszú. Én részemről Ghyczy Kálmán képviselő úr indokolását nem tartom hosszúnak. (Élénk helyeslés.) Habár nagy terjedelmet foglal is el, de a mint figyelemmel kisértem előadását, azon sok fontos kérdést, mely abban foglaltatik, mindenütt csak mintegy megütötte, részletesen pedig egyet sem fejtett ki. (Élénk helyeslés.) Tekintsük tehát azt inkább nem hosszúnak, és ne vitatkozzunk a fölött: hosszú-e vagy sem? (Átalános élénk helyeslés.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi