ÚJÉVI TISZTELGÉS.

Full text search

356ÚJÉVI TISZTELGÉS.
1873 újév napján megjelentek a képviselőház Deák-pártjának tagjai Deák Ferencz lakásán és nevökben Perczel Béla, a Deák-kör elnöke, üdvözölte Deákot. Kérte, legyen ezentul is a párt vezetője; a párt tagjai lankadatlan buzgalommal követni fogják, mert félszázados nyilvános élete fényes tanuságot tesz, hogy a nemzet java előmozdítására fordította minden erejét.
Deák Ferencz: Köszönet barátságtokért és szives üdvözletetekért, a melyet én is nektek teljes mértékben viszonzok. Kérem Isten áldását valamennyitekre. Adjon Isten erőt, boldogságot, megelégedést valamennyiteknek és adja Isten, hogy hazánk javára sok ideig ernyedetlen erővel munkálkodhassunk.
Éppen azért, mert már félszázada annak, hogy a politikai téren állok, éppen azért érzem, hogy nem birom a tulajdonságokat, a melyek a nehéz állásra szükségesek. Eddig is a ti támogatástok tette lehetővé azon csekély szolgálatokat, a melyeket hazámnak tettem; ezután erre a támogatásra még inkább van szükségem. Legyetek elnézők hibáim iránt, a melyek nem a jó szándék hiányából, hanem hanyatló koromból és betegeskedésemből erednek.
Magyarországnak nagyon, igen nagyon sokra van szüksége. Az eredmény Isten kezében van. Nekünk föladatunk, kötelességünk mindent megtenni, a mit a czélra a legjobbnak, a legczélszerűbbnek, a leginkább kivihetőnek tartunk. Egyik legnagyobb nehézség a siker elérésében az, hogy a vágyak, a remények nagyobbak, mint az erő; pedig, fájdalom, Magyarországban, máshol is, de kivált Magyarországban, ez nagy mértékben így van.
Sok hátramaradásunkat kellene pótolni és éppen azért, mert a szükség ezen reformoknál igen nagy, oly igen élénk, nem birunk elég nyugalommal, elég higgadtsággal, hogy a rendes egymásutánt kifejlődésében bevárjuk, hanem mindent rövid idő alatt akarunk elérni. Mondottam már előttetek és nem ismételhetem eléggé, hogy a reformoknak, hogy czélszerűek legyenek, az a természetük, miszerint egy megtett lépés előkészíti a többit, s a mi ma például nem volna kivihető, az, ha az előre tett lépések előkészítik, holnap-holnapután, egy-két év mulva talán sokkal könnyebben léptethető életbe.
357De minek mondom én ezeket nektek, a mikor ti ezt épp oly jól tudjátok, mint én. Az áldások között, a melyeket reátok s hazánkra nézve Istentől kérek, a legnagyobbak egyike az, hogy adjon ernyedetlen buzgalmat és adjon különösen egyetértést nekünk és a hazának. (Hosszasan tartó tetszésnyilvánítások), mert e nélkül minden fáradság sikertelen és ha valami czélra vezethet, ez az. (Élénk helyeslés.)
Tartsátok meg irányomban eddigi barátságtokat és legyetek elnézők irántam, ha hanyatló korom és megrongált egészségem miatt nem fogom kötelességemet úgy teljesíthetni, mint teljesítettem eddig. (Lelkes éljenzés.) Ismételve mondok köszönetet és biztosítalak benneteket arról, hogy nálam a jóakarat nem fog hiányozni.
Mikánt a Pesti Napló irja, 1873 újév napján a főrendek is üdvözölték Deák Ferenczet.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi