A SZÉKELYEK ERDÉLYBEN
A SZÉKELYEK ERDÉLYBEN
A székelyek eredetének hatalmas irodalmából itt csak a még tartható elméleteket képviselő műveket említjük: SEBESTYÉN GYULA, A székelyek neve és eredete (Bp. 1897); THURY JÓZSEF, A magyarok eredete, őshazája és vándorlásai (Sz 30, 1896); NAGY GÉZA, Az eszegel-bolgárok neve (Sz 48, 1914); újabban GYÖRFFY GYÖRGY, A székelyek eredete és településük története (Erdély és népei. Szerk. MÁLYUSZ E. Bp. 1941); GYÖRFFY GY., Tanulmányok (64–74); GÖCKENJAN, i. m. 114 sk. Az eredetkérdésben elfoglalt álláspontomat GYÖRFFY, Honfoglalás, megtelepedés… (i. m. 142) véleményére alapozom: „…a székelyek már Kelet-Európában együtt éltek a magyarokkal a kazár birodalomban, majd a magyar vezérek önállósulása után a székelyek egy része is fellázadt a kazárok ellen, és csatlakozott a magyarokhoz. 894-ben alighanem elsőként érte őket a besenyő csapás és elsőként nyomultak a Kárpát-medencébe, majd a magyarokkal együtt foglaltak hont.” Ez a gondolatmenet vezethet Ménmarót bihari „kazár” népének a székelyekkel vagy azok jelentős részével való azonosításához. LÁSZLÓ GYULA, A „kettős honfoglalás” (Bp. 1978) c. művében összefoglalt elmélet arról, hogy a 7. század második felében a Kárpát-medencébe nyomuló onogurok tulajdonképpen magyarok voltak, nem vonatkozik csupán a székelyekre, ezért itt (többnyire elutasító) vitáját nem tárgyaljuk.
594A székelyeknek Biharból Erdélybe települése általánosan elfogadott nézet. Afelől semmi kétségünk nem lehet, hogy a Marostól délre települtek, és 1100 körül már az Olt mentén voltak, ahol Hortobágyfalvától Halmágyon át Földvárig legalább 8 (eddig feltárt) földvár őrzi nyomukat. Ezeket A. SCHULLERUS, Die Grenzburgen der Altlinie (KBVSL 1918) kifejezetten székelyek által védett erődítményeknek tekinti, melyek a szászok 12. század közepi érkezése előtt már fennállottak, sőt azután is mint Fehér megye enklávéi a Szászföldön kívül maradtak. Délnyugaton a mai Szászváros vidékén kezdődtek a székely települések, s a később Háromszékbe költözők Sebes, Orbó és Kézd központjain át csatlakoztak az Olt-vidékiekhez. A mai Orlát (< Váralatt) mellett nemrég feltárt földvár TH. NÄGLER, Cetăţile feudale de la Orlat… (SC 20, 1977) szerint régészetileg ahhoz a kultúrához tartozik, amelyet a magyar (helytelen azonosítás szerint besenyő) cserépüstök jellemeztek, s amelyet éppen ezért Nägler is tévesen tekint a vlah-román őslakosság hagyatékának. A földvár 11–12. századi, tehát az ekkori székely település Nagyszebentől délre is kiterjedt. Így egyetérthetünk TH. NÄGLER, Die Ansiedlung der Siebenbürger Sachsen (Bukarest 1979. 119). véleményével, hogy a 12. század közepén a szászok az Olt mentén csak annyiban települtek pusztaságra (desertum), amennyiben azt a király számukra kiürítette, s „azok, akik a területet elhagyták, a székelyek voltak”.
A székely autonómia és szervezet eredetéről és alakulásáról SZÁDECZKY-KARDOSS LAJOS, A székely nemzet története és alkotmánya (Bp. 1927) sok tekintetben elavult, a legújabb és legrészletesebb kifejtés: BODOR GYÖRGY, Az 1562 előtti székely nemzetségi szervezet (TSz 26, 1983).
