KEDVEZŐ NEMZETKÖZI VISZONYOK

Full text search

KEDVEZŐ NEMZETKÖZI VISZONYOK
693Erdély rendjei apjára emlékezve üdvözölték megválasztása után Rákóczi Györgyöt: „Nagyságod atyja is ennek az szegény hazánknak fejedelme volt, és Nagyságod gyermekségében is köztünk lakott” – írták sok hízelgés közepette.* Igaz is lehetett: I. Rákóczi György bizonyosan emlékezett apja rövid életű fejedelemségére, bár ő maga nemigen emlegette soha a gyermekkorát. Az viszont bizonyos, hogy egyénisége Rákóczi Zsigmondéhoz még csak nem is hasonlítható. Az apa hajlékony jellem volt, mindenkivel könnyen érintkező, aki mindig az éppen adott helyzethez rugalmasan alkalmazkodva emelkedett várkapitányságból a Magyarországon elérhető legmagasabb rangba. Majd – amikor úgy látta, hogy a fejedelemséghez való ragaszkodása veszélyes az országra – bölcsen eltávozott. Rákóczi György ezzel szemben még jóformán el sem indult Sárospatakról a fejedelemségért, de amikor hazatérésre szólították fel, visszaüzent: most már ha életébe kerül sem fordul vissza.
EOE 9. 150.
I. Rákóczi György mindenben ilyen volt: makacs, és ahhoz, ami szerinte megillette, görcsösen ragaszkodó. Alattvalóival szemben is keményen követelődző: uralkodása alatt több birtokot perelt el tőlük, mint bármely uralkodó valaha Magyarországon. Mégis a nagy erdélyi fejedelmek között szokták emlegetni. Nagy ember lett, mert igen előnyös körülmények között tevékenykedett; az országát körülvevő térség emberemlékezet óta legnyugodtabb esztendőit kapta uralkodásra. Ezeket mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy alattuk a román vajdaságok állandó zűrzavara is hosszú időre elült. A két évet a század eleje óta egyik helyen sem érte el uralkodási idejük átlaga, most ott is körülbelül két évtizeden át tartják magukat a harmincas évek elején hatalomra került vajdák. Havasalföldön 1632-től majdnem huszonkét éven át úr az öreg Matei Basarab, a régi uralkodócsalád egy távoli rokona, Moldvában pedig tizenkilenc esztendeig vajda 1634-től Vasile Lupu, aki albán származású ugyan, de már régóta itt tevékenykedik. Nyugodtan uralkodnak. Ha egymást nem zaklatják, békében élhetnek, mert e térségen osztozkodó két nagyhatalom közül egyik sem ér rá velük foglalkozni.
Az osztrák Habsburgok központjának erőit a harmincéves háború köti le, amely számukra 1630-cal érkezett a mélypontjához. Ebben az évben II. Ferdinánddal katolikus támogatói jó része is szembefordul. Legsikeresebben működő hadvezérét, a cseh felkelés bukásán meggazdagodott Wallensteint kénytelen elsőszülöttje jövendő császársága érdekében meneszteni. Katonái után partra szállt maga a protestánsok nagy képességű hadvezére, Gusztáv Adolf svéd király is. Végül mind érezhetőbb a diplomáciában, hogy Franciaország nem sokáig tartja már távol magát Európa nagy háborújától. 694Ilyen körülmények között elsőrendű érdek a magyarországi nyugalom. Hosszú esztendőkig kísérlet sem történik királyi részről arra, hogy Erdély és a korona viszonyán változtassanak.
Ugyanennyire nyilvánvalóan másutt érdekelt a másik fél is, a Török Birodalom. Mióta 1622-ben II. Oszmán szultánt a janicsárok trónjáról letaszították, mintha csak átok ülne Konstantinápoly felett, egyik csapás a másikat éri. Nagy Szulejmán ázsiai hódításainak alapjai mindenütt inognak. Lázadások és perzsa támadások teszik bizonytalanná a Tigris és az Eufrátesz felső folyásától a Perzsa-öbölig nyúló területeket. Jó megfigyelők ugyanakkor a közigazgatás és hadsereg züllésének tüneteit is felismerik. Ahogyan Sir Thomas Roe, az angol követ szellemesen megfogalmazta, a bölcsek nem akarnak a kormányhoz ülni, a bolondok pedig hamarosan sziklára viszik a birodalom hajóját. Ez ugyan egyelőre nem következik be, a Porta jelenléte azonban az 1630-as évek után jó ideig szinte észrevehetetlen Európában.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi