KÖPRÜLÜ MEHMED NAGYVEZÍR
KÖPRÜLÜ MEHMED NAGYVEZÍR
Köprülü a Török Birodalom történetének egyik mélypontján lett nagyvezír. A szpáhik és a janicsárok ellentétei és állandó lázongásuk elviselhetetlenné fokozta a birodalom belső zavarait. Az ő erejükre építő politikusok pedig a következetességnek még a látszatát is megszüntették a portai irányításban. 1648 augusztusában rémregénybe illő körülmények között megölték Ibrahim szultánt, akire esztelen költekezése és észbontó fényűzése miatt tudták a janicsárok dühét irányítani: a valódi felelősök őt állították okul a kandiai háború eredménytelenségéért. Ezer darabra tépetik a nagyvezírt is, és egy 721jámbornak tűnő öreget vesznek elő, aki pompa helyett a dervisek egyszerűségével nyeri meg a katonákat. Tartani azonban ő sem tudja magát. Amikor pedig a folyamatos pénzrontással végletekig terhelt kereskedők és más városi elemek is felkelnek, újra kitör az őrület. 1651-ben Köszem valide az áldozat, az Ibrahim megölésével szultánná tett hétéves kisfiú nagyanyja. Megfojtják, holott ő még némi állandóságot képviselt: a háttérből már négy szultán alatt befolyásolta a Porta politikáját. Ez a gyilkosság azonban éppen úgy nem old meg semmit, mint a korábbiak. A birodalom hajója rátermett kormányos nélkül rohan tovább. Egészen a legszégyenletesebb vereségig, amikor is – 1656 júliusában – Velence a teljes flottáját elpusztítja, sőt, a középkor óta török beltengernek számító Égei-tengerben is szerez hódításokat: a három szigetet, Lemnoszt, Szamotrakét és Tenedoszt. Ennyi csapás a Török Birodalmat egyszerre még soha nem érte.
Ekkor lép színre Köprülü Mehmed. 1656-ban már az esztendő ötödik kinevezett nagyvezíre. Talán még legodaadóbb hívei sem gondolják, hogy valóban megálljt tud parancsolni a pusztulásnak. Ő azonban méltóságba lépése feltételeként teljhatalmat kér. Megkapja. És megváltoztat mindent. Működésének története szinte az illusztrációja lehetne annak, hogy egy-egy ritkán születő nagy egyéniség milyen óriási hatást gyakorolhat a történelmi események menetére. A legteljesebb káoszban veszi át az ügyeket, de néhány hónap alatt rendet teremt. A hadsereg fegyelmét megszilárdítja, a katonaság lázadásait megfékezi. Hatalmas munkával rendbe hozza a birodalom pénzügyeit. Megfordítja az égei-tengeri háború menetét: visszaveszi Velencétől a szigeteket.
A lengyelországi háború súlyát is pontosan érzékeli. Hatalomra kerülése után szinte azonnal elhatározza a beavatkozást. Minthogy pedig Lengyelországban a Porta két hűbérese is tevékenykedik, Mehmed krími tatár kán és az erdélyi fejedelem, csapatok indítása helyett a függőség szálait kezdi el mozgatni.
Már 1657. január végén jön Erdélybe egy követ Konstantinápolyból, aki II. Rákóczi György visszatérésére hoz utasítást. Majd tavasszal a magyarországi török parancsnokok jelzik, hogy térjen vissza, mert a nagyvezír nem helyesli a vállalkozást. II. Rákóczi György azonban már hozzászokott ahhoz, hogy a portai hatalmasságok akaratától eltekintsen. Apja még a török politikusok viszályait kihasználva tevékenykedett, a Magyarország körül működők és a központi szervek ellentéteire épített, ő maga viszont eddig úgy járt el, mintha nem is hűbéres lenne. Fejedelemsége kezdete Ibrahim szultán meggyilkolásával majdnem egy időre esett, azóta csak bajokról hallott Konstantinápolyból. Portai követei egyre-másra fakadnak kijelentéseikben. Harsányi Jakab szerint minden a feje tetejére állt. „…ezek veszett fejetlen lábbá lettenek, és nem tudom soha ily felzavarodott rendetlen állapotát Konstantinápolynak” – írja 7221656 áprilisában.* Azután a nagy veszteségek híre jut el hozzá. Miért gondolná uralkodása kilenc évének éppen a tizenötödik nagyvezíréről, hogy változtatni fog a birodalom mindenki előtt nyilvánvalóan hanyatló állapotán?
Erdély és az észak-keleti háború II. Bp. 1891. 219.
A csoda azonban bekövetkezett, de Erdélyben senki nem veszi észre. Pedig már tudhatták, hogy Köprülü megtette azt, amit a tizenöt éves háborúban megszorult Szinán pasa nagyvezír óta nem tett senki, saját vagyonából fizette ki a hatalmas hadsereg zsoldját. Sőt, az égei-tengeri győzelmet is kivívta, mire 1657 októberének végén a tőle küldött követek a gyulafehérvári országgyűlésen megjelennek. Hozzák a szultán kézjegyét viselő levelet: II. Rákóczi György az ő akarata ellenére Lengyelországba vonult; ellenségeivel, a kozákokkal szövetkezett; két évvel ezelőtt elpusztította és adófizetőjévé tette Havasalföldet; országát, Erdélyt veszélybe sodorta; a tatár kánt kellett utánaküldeni, de elmenekült. Azonnal váltsák le, és válasszanak helyette új fejedelmet.
