II. JÓZSEF GAZDASÁGPOLITIKÁJA
1090II. JÓZSEF GAZDASÁGPOLITIKÁJA
A „második évtizedet” az uralkodó személyével szokás meghatározni. Itt kezdődnek a kor történetének ellentmondásai. II. József évtizede vagy II. József kormányzati apparátusának évtizede? Magának a császárnak alakja is sorozatosan került ellentétes irányból és színnel világító reflektorok fényébe. Nincs módunk itt a vele foglalkozó történeti megítélések áttekintésére – még az erdélyiekére sem, Heydendorf „Despot” bélyegétől kezdve az ifjabb Wesselényi árnyalt, liberális ítéletén át (mint ember áldja a császárt az örökös jobbágyság eltörléséért, mint polgár hálás neki azért, hogy ezzel új Dózsa-parasztháborútól mentette meg az országot, mint hazafi viszont kárhoztatja azért, hogy helyes intézkedését önkényes úton valósította meg) az utolsó jó száz év értékelésének hullámzásaiig. Nyersen körvonalazva: van egy függetlenségi II. József-kép (változó társadalmi-politikai bázisról), amely a császár és kormányzata intézkedéseiben egészében véve a magyar függetlenség, magyar érdekek elleni támadást lát; van a másik oldalon a már-már nem is reformer, hanem forradalmár császár képe, aki mindenben tökéletes, új rendet vezetne be birodalmában, s akit a régi rend erői gáncsolnak el. A két modellnek számtalan variánsa-kereszteződése van, a magyar függetlenségi motiváció mellett más nemzeti motivációk is játszhatnak szerepet a kép kialakulásában. Történetírásunk az utolsó évtizedekben, nem mindig veszélyek nélkül hajózva e Scylla és Charybdis közt, de egyre közelebb jut a reális II. József-kép megalkotásához. Ehhez kívánunk mi is hozzájárulni azzal, hogy a Habsburg-birodalom egy kicsiny – és egyik legelmaradottabb – országának jozefinista korszakát bemutatjuk.
A jozefinista gazdaságpolitika egészét két fő tendencia jellemzi: a szabad verseny elvének elismerése, az ipari privilégiumok rendszerének helytelenítése az országon belül, s bizonyos változó mértékű autark tendenciák a külgazdaságban. Az utóbbi viszonylatban a birodalom központi kormányzata nem gondol a szabad verseny teljes bevezetésére, fenntartja a védvámpolitikát. A birodalom legfelsőbb vezetésében is eltérően vélekednek arról, hogy az autarkiában meddig kell elmenni: II. József a külföldtől való teljes elzárkózás híve, az államtanács tagjai közül Izdenczy támogatja ebben, Kaunitz és Martini viszont fenntartaná a külfölddel a kölcsönösségen alapuló csereviszonyt. Az autarkia alapeszméjéből egyenesen következik, hogy II. József a birodalom gazdasági egységének megteremtését tűzi ki célul. Ennek érdekében egyetértés van közte s az államtanács közt az egységes osztrák–magyar vámterület kérdésében is.
Mit jelent ez a gazdaságpolitikai koncepció Erdély számára? Az Erdélyi Udvari Kancellária egy 1781-i felség-előterjesztésében számos olyan javaslatot melegít fel, amelyek vagy a Commissio Commercialis alaprendeletében és instrukciójában, vagy a korábbi rendi reformtervezetekben szerepeltek; 1091fejleszteni kell az erdélyi szarvasmarha-, ló- és juhtenyésztést, a textil-, bőr-, szőrme-, üveg- és vasáruk készítését, szabályozni kell a céheket. Erdélyben kell beszereztetni az ott állomásozó katonaság ruházatát és lovait, meg kell szüntetni a vámhatárt Magyarország és Erdély közt, enyhíteni kell a vesztegzár-rendelkezéseket (a török tartományokkal való kereskedelem fellendítésére), s konzult kell küldeni a két román fejedelemségbe. Az államtanács elfogadja a belgazdaság fejlesztésére vonatkozó javaslatokat, a vesztegzár-rendelkezések könnyítését is. A hadfelszerelés erdélyi vásárlását azonban, sok évtizedes hagyományt követve, elutasítja, a konzulok kiküldésével pedig várna addig, míg Oroszország konzulátusokat létesít ott. A magyarországi–erdélyi vámhatár kérdésében a Staatsrat álláspontja megoszlik. Különösnek tűnik, hogy az általában modern, felvilágosult Löhr és Gebler van a vámhatár fenntartása mellett: az előbbi szerint ez Erdélyre nem sérelmes, az utóbbi pedig kivihetetlennek tartja feladását a kincstárt így érő veszteségek miatt. A konzervatív Hatzfeld foglal állást az eltörlés mellett, azzal, hogy a kb. 40 ezer forintnyi vámjövedelem-kiesést a só árának szerény emelésével pótolni lehetne. II. József elvi döntést hoz a vámhatár megszüntetésére, egyebekben azonban csak az államtanács elutasító állásfoglalásait hagyja jóvá. A vámhatár megszüntetése két lépésben megy végbe. Előbb a Kancellária javaslatot tesz az Erdély számára oly fontos kiviteli cikk, a szarvasmarha vámjának eltörlésére, s a császár pozitív határozata után 1782 májusától ennek az árufajtának a vámja meg is szűnik Erdély és Magyarország között. A vámvonal teljes megszüntetésére 1784-ben kerül sor. Ez Magyarország és Erdély gazdaságpolitikai egységét jelenti – az ekkorra már létrejött kormányzati egység mellett. A birodalom cseh–osztrák örökös tartományaival szembeni diszkriminációs vámpolitika azonban megmarad, s az autark tendenciák erősödése ismét csak nem segíti a birodalom egyes részei közti gazdasági szintkülönbség eltűnését.
Átfogó iparpolitikai koncepciója nincs a jozefinizmusnak Erdélyre nézve. Gyakorlati lépéseiben azonban nem érezhető a Kommerzhofrat 1770-i diszkriminációs koncepciója. Gondoljunk Gallarati kormányzatilag határozottan támogatott selyemtermelési vállalkozására, a Vajdahunyad vidéki vaskohászat fellendülésére. Nem egyértelmű ez a gazdaságpolitika, eltérő tendenciák érvényesülnek benne – de nemcsak hátrányosan ható tendenciák.
