BERZSENYI DÁNIEL (1776–1830) költő
BERZSENYI DÁNIEL (1776–1830) költő
A vidámság csak a valóságnak
S szűk jelenvalónak szedheti rózsáit…
S szűk jelenvalónak szedheti rózsáit…
A melancholia:
…minden emberek csak egyneműek,
S minden közjó az egyesből ered!
S minden közjó az egyesből ered!
A tudományok;
…minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, mely ha megvész,
Róma ledűl, s rabigába görbed.
A tiszta erkölcs, mely ha megvész,
Róma ledűl, s rabigába görbed.
Mi a magyar most? – Rút sybaríta váz.
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le.
Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
Játszva emel, s mosolyogva ver le.
A magyarokhoz;
Csak sast nemzenek a sasok,
S nem szűl gyáva nyulat Núbia párduca.
S nem szűl gyáva nyulat Núbia párduca.
A felkölt nemességhez;
Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
A magyarokhoz – 1807-ben;
Holnappal ne törődj, messze ne álmodozz,
Légy víg, légy te okos, míg lehet, élj s örülj.
Míg szólunk, az idő hirtelen elrepül,
Mint a nyíl s zuhogó patak.
Légy víg, légy te okos, míg lehet, élj s örülj.
Míg szólunk, az idő hirtelen elrepül,
Mint a nyíl s zuhogó patak.
Horácz;
Minden órádnak leszakaszd virágát,
A jövendőnek sivatag homályit
Bízd az Istenség vezető kezére,
S élj az idővel!
A jövendőnek sivatag homályit
Bízd az Istenség vezető kezére,
S élj az idővel!
Barátomhoz (Káldi Pálhoz);
A derék nem fél az idők mohától,
A koporsóból kitör és eget kér,
Érdemét a jók, nemesek, s jövendő
Századok áldják.
A koporsóból kitör és eget kér,
Érdemét a jók, nemesek, s jövendő
Századok áldják.
Felsőbüki Nagy Pálhoz, az országgyűlés alatt;
Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.
Van kies szőlőm, van arany kalásszal
Biztató földem: szeretett Szabadság
Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől
Kérjek-e többet?
Biztató földem: szeretett Szabadság
Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől
Kérjek-e többet?
Osztályrészem;
Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.
Fohászkodás;
Már elestvéledtem,
Béborult az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
A szelíd szerelem hamvadó szikrája
S bús melancholiám szomorgó nótája.
Béborult az élet vidám álorcája!
Még két mulatótárs van ébren mellettem:
A szelíd szerelem hamvadó szikrája
S bús melancholiám szomorgó nótája.
Levéltöredék barátnémhoz;
Nem te valál győző, hanem a kor lelke: szabadság,
Melynek zászlóit hordta dicső sereged.
A népek fényes csalatásba merülve imádtak,
S a szent emberiség sorsa kezedbe került.
Ámde te azt tündér kényednek alája vetetted,
S isteni pálmádat váltja töviskoszorú.
Amely kéz felemelt, az ver most porba viszontag;
Benned az emberiség űgye boszulva vagyon.
Melynek zászlóit hordta dicső sereged.
A népek fényes csalatásba merülve imádtak,
S a szent emberiség sorsa kezedbe került.
Ámde te azt tündér kényednek alája vetetted,
S isteni pálmádat váltja töviskoszorú.
Amely kéz felemelt, az ver most porba viszontag;
Benned az emberiség űgye boszulva vagyon.
Napoleonhoz.
