KAZINCZY FERENC (1759–1831) költő, író, irodalomszervező, nyelvújító
Mint sokakat ölelgetni?
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.
Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.
Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés:
Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.
Csak rontót látál, vad kora, jó ideig.
A művész érzette magát, s Neked én fogok, úgy mond,
Törvényt és példát adni, de nem te nekem.
S ím áll a roppant csarnok, s bizonyítja: ki több itt,
A művész-e vagy a szolgai tompa szokás.
Az új, ha új is, jó, ha jó.
Nékem az emberiség, s Pest s Buda tája hazám.
Külföld termése volt a rózsa is;
A művelés belföldivé tevé…
S nem senkit, senkit! mind azt, akinek
Szép nyelve még nincsen elkeverve mással,
Ki nem szorúl a rendég maszlagára,
Kenőcsöt útál, s gondolaijait
Tisztán s tekervény nélkűl mondja ki…