ESTERHÁZY JÁNOS (1901–1957, csehszlovákiai magyar politikus)
Soha semmilyen jogunkról lemondani nem fogunk, mert csak az a nemzet veszhet el, amely önként lemond valamely jogáról.
Ma minden kulturált állam intézményesen védi műemlékeit, így kell cselekednünk nekünk is értékes hagyományainkkal. Ha megtagadnók őket, ha megtagadnók múltunkat, akkor önmagunknak ásnók meg a sírunkat. Mi magyarok a nemzetek közösségében az európai együttesben, tehát a most kialakuló új Európában is csak akkor maradhatunk mindenki által megbecsült tényezők, ha megóvjuk magyar jellegzetességünket.
Az állam védelme szempontjából legbiztosabb az, ha az országban élő összes állampolgárok, nemzetiségi és foglalkozási különbségek nélkül meg vannak elégedve.
Nekünk magyaroknak és szlovákoknak azt kell keresnünk, ami közelebb hoz bennünket és nem azt, ami eltávolít bennünket.
Ahogy a szlovák kormány a szlovák népiség szuverenitásának kiépítését tűzi maga elé, ugyanúgy követelem meg én is, hogy az állam keretein belül a magyar népiség is elérje a népi jogokból folyó teljes szuverenitását.
Teljes önzetlenséget kell megkövetelnünk minden magyartól, aki a közéletben, a politikai, gazdasági, társadalmi életben szerepet vállal magára.
Magyar hétköznapok, Pozsony, 1941 /?/ Id.: Ring. 1992. márc. 10.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.