KUNDERA, MILAN (1929–, cseh dráma- és regényíró, költő, esszéista)
KUNDERA, MILAN (1929–, cseh dráma- és regényíró, költő, esszéista)
… többnyire éppen az öröm hirdetői a legszomorúbbak …
A boldogtalanság pillanataiban az ember abban keres vigaszt, hogy bánatát összeköti mások bánatával …
Saját silányságom tudata egyáltalán nem békít meg mások silányságával. Szívből utálom, amikor az emberek testvéri érzéssel vannak egymás iránt, mert kölcsönösen ugyanolyan aljasságot fedeztek fel egymásban.
A fiatalemberek végül is nem tehetnek róla, hogy játszanak; kialakulatlanok, de egy kialakult világba állítják őket, s nekik kialakult ember módjára kell viselkedniük. Gyorsan előszedik tehát azokat a formákat, mintákat, sémákat, amelyek tetszenek és megfelelnek nekik, amelyek illenek hozzájuk – és játszanak.
… a felelősség elképzelhetetlen szabadság nélkül.
… a magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.
Igen, a szocialista mozgalom istentelen, de én ebben Isten intését látom, s ez nekünk szól, keresztényeknek! Megró minket a szegények és szenvedők iránti érzéketlenségünkért.
A racionalista szkepticizmus már kétezer éve mardossa a kereszténységet. Mardossa, de nem marja szét. Saját alkotását azonban, a kommunista elméletet, pár évtized alatt megsemmisíti.
Igen, ez így van: az emberek többsége kettős téves hiedelemmel csapja be magát: hisz (az emberek, dolgok, tettek, nemzetek) örökkévalóságában és (a tettek, tévedések, hibák, sérelmek) jóvátehetőségében. Mindkét hiedelem hamis. A valóságban éppen fordítva van: minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. A jóvátétel (bosszú és megbocsátás) szerepét a feledés veszi át.
Tréfa. Bp., 1989. Rubin Péter.
