Felkelés. 1/ Egyetemes v. részleges. /Insurrectio ill. banderium/. Az 1492:XVIII.tc. szerint a király mindaddig nem hirdethetett …
Felkelés. 1/ Egyetemes v. részleges. /Insurrectio ill. banderium/. Az 1492:XVIII.tc. szerint a király mindaddig nem hirdethetett egyetemes felkelést /exercitus generalis/, amíg az ő s az országzászlósok csapatai /banderiati/ elégségesek lehettek az ellenség ellen. Az ország határain kívül viszont sem a banderiumok sem pedig a felkelő nemesség nem tartoztak menni /Jus resistendi, 1222:XXXI.tc./. - A hódoltság alóli felszabadulás kapcsán a Habsburg-uralkodó az orszgy.-t e jogról való lemondásra az 1687:IV.tc.-kel vette rá. Ennek lett aztán a tragikus végkövetkezménye, hogy a kizárólagosan aulikus birodalmi érdekeket szolgáló első világháborúba belekényszerül. 2/ Jelent még zendülést vagy lázadást is; azaz a kormányzat, az orszgy., a polgárok valamelyik osztálya, nemzetisége v. hitfelekezete elleni fegyveres szervezkedést majd támadást, amelyhez rablás, gyújtogatás és a legkülönbözőbb tömeggyilkosságok, vérengzések járulnak. Általában a hatalom súlyos elnyomásának reakcióiként jelentkeznek, és gyakran forradalmakká teljesednek ki; ilyenek voltak hazánkban: 998-ban az ősi hitükhöz ragaszkódó magyarok Koppány-vezette lázadása- Somogyból kiindulva; 1046-ban a felkelők Abaújvárt és az ősmagyar Vallást visszaállítják. Az új vallás papságának elnyomása és harácsolásai ellen 1421-ben a jászói premontrei kanonokrendi prépostságának főként bányamunkás-alattvalói fellázadnak; ellenük - Királyi engedelemmel - a rémületbe esett papság 1436-ban a monostort várrá erődíti. 1437-ben a Nyírségben Márton parasztvezért Szabolcs és Szatmár vm.-ék nemessége veri le. 1471-ben Zemplénben a Perényi-féle első lázadás, 12 ezer lengyel részvételével; a Hegyalján szétverve. 1473-ban a második felkelés ugyancsak lengyel közreműködéssel; az általuk elfoglalt Tőketerebesnél 1474-ben a felkelők csatát vesztettek, 1514-ben a Dósa-féle parasztháború /Lásd ott!/ Délmagyarországon. 1602-ben székely zendülés, 1704-ben Tarpáról kiinduló parasztmozgalmak Beregben. 1735-ben a Péró-felkelés /Lásd ott!/ Ópécska szh.-lyel. 1740-ben az uralkodónő elleni felkelés szervezkedései Mezőtúron, a vezető Törő Pál felnégyelése. 1771-ben Privigye asszonynépe /Kardos Anna/ ráront a zsarnokoskodó Pálffy-várurra Bajmócon. 1784. nov. 2. - dec. 27. között a Keleti Szigethegység román móc-lakossága, állítólagos bécsi bátorításra, felkelt magyar földesurai s a zalatnai kincstári uradalom tisztviselői ellen; az elkeseredett parasztok vérengzéseinek aztán válogatás nélkül estek áldozatul a védtelen magyar családok, általában valamennyi birtokos és értelmiségi. A vad mészárlás Meihelenyben kezdődött, nov. 6-án Zalatnán 700 fegyvertelen magyart koncoltak fel, a várost valamennyi intézményével felprédálták. A magyarirtás 4000 áldozatot követelt, nőket, gyermekeket és öregeket egyaránt. Végre dec. 27-én a vezéreket társaik közül feladták, s azokat 1785. febr. 28-án - összesen 37-et - a császár részint kivégeztetett, részint börtönre vettetett. 1831-ben a felvidéki nagy kolerajárvány kapcsán Csáklyó, Merészpatak, Szécskeresztúr, Opálhegy helyeken - antiszemita vérengzésekkel vegyes - felkelés kapott lábra a szlovákság körében. 1848. őszén Pozsony vm.-ben törnek elő zsidóüldözések. Egyidejűleg Huroán szlovákjai Morvából szept.-ben Malackáig nyomulnak be, valamint Nyitrába, lázadásukat dec. 4-én Budatinnál szétverik. Ugyancsak egyidejűleg, szept. 22-én fellázított szerbek elhamvasztják Ürményháza délvidéki falut és Tamáslaka ksg.-beli főhadiszállásukról kiindulva véghezviszik a zsigmondfalvi mészárlást. A Mócvidéken ismét fellángol a magyarokkal szembeni gyűlölet. Nov. 19-én felégetik Felvincet, ahol ezernyi magyart felkoncolnak, lemészárolják Brád magyarságát is és az egész falut felperzselik; Köpec térségében az osztrák sereg nyomában járva fosztogatnak; Magyarigenen 200 magyart ölnek meg; kiirtják Mezőszengyel sokszáz magyarját, mindezt hitszegéssel itt is, de főleg Nagyenyeden, ahol 1849. jan. 8-án a gyanútlan város védtelen és teljesen ártatlan polgárságát bestiális kegyetlenséggel megkínozva gyilkolták le, a várost kirabolták, levéltári kincseit, becses gyűjteményeit elpusztítva felégették; e vandálság csak a törökéhez mérhető. ERD földjén e véget nem érő vérengzés az 1916. évi betöréskor /Székelyföld/, 1918-ban /ugyanott és Köröstárkány/, sőt századunk huszas éveiben is /Sinfalva/ folytatódott. Az 1848-as időkben az ellenszenvet a debreceni kormányzatunk értetlensége, sőt balkezes politikája csak szította./
