Országos Községi Törzskönyv-Bizottság. Hazánkban még a XIX.sz.-ban is mindvégig a 12,5 ezernyi helységnek a nép ajkán százezret j…

Full text search

Országos Községi Törzskönyv-Bizottság. Hazánkban még a XIX.sz.-ban is mindvégig a 12,5 ezernyi helységnek a nép ajkán százezret jóval meghaladó elnevezés élt. Tucatnyi Földvár, Újvár, Újlak, Nagyfalu, Kisfalu, Újfalu, Füred, Széplak, temérdek „szent”-kezdetű azonos név létezett. Ebben az elnevezésözönben teremtett rendet e Bizottság, amelyet az 1898:IV.tc. állított fel. Az 1.§ kimondja: „Minden községnek csak egy hivatalos neve lehet”. A 4.§ alapján a Bizottság összetételét az 1898-125000. és az 1935-113438. BM sz. rendeletek szabályozzák. A Bizottság elnöke a Központi Statisztikai Hivatal igazgatója /elnöke/, hivatalból tagja az országos főlevéltárnok /a Magyar Országos Levéltár főigazgatója/, a többi tagot pedig a belügyminiszter - a minisztériumok, a KSH, a MOL, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Földrajzi Társaság javaslatára - nevezi ki. Munkáját a történelmi Magyarország területét illetően 1917-ig - Árva, Fogaras, Hunyad és Liptó vm.-k kivételével - befejezte. E lexikon végleges alaphelynevei is a Községei Törzskönyv-Bizottság által megállapított hivatalos elnevezések alakjában szerepelnek! A vonatkozó jogszahályokra való pontos utalásokat Lásd az 59 vármegye címszavainál!

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi